Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Olvassuk: II. Sám. 12:1-10; Zsolt. 51:1-7. »Boldog az, akinek hamissága megbocsátatott, vétke elfedeztetett«. (Zsolt. 32:1). Dávid imádsága az ő elesése után rávilágít igaz bűn­bánata természetére. Megbánása őszinte volt és mélysé­ges. Nem próbálja bűnösségét mentegetni. Nem az in­dítja imádkozásra, hogy a büntetéstől mentesüljön. Ő tisztában volt hamissága rettenetes voltával. Nem csu­pán bocsánatért esedezett, hanem szíve megtisztításáért is. Arra vágyott, hogy a békesség és harmónia Istennel helyreálljon. Bűnünk ugyanis elválaszt bennünket Is­tentől, azt látva, hogy Ő elrejti orcáját előlünk. De Ő ekkor sincs messze. Meg lehet találni. Hívása, hogy keressük és hívjuk segítségül Őt, erről biztosít. Sőt Ő keres minket, mielőtt még mi keresnénk Őt. Fel­ajánlja szere te tét, mire méltatlanok lettünk. Ez tesz al­kalmassá arra, hogy keressük, s kiáltsunk Hozzá, hogy elnyerhessük mindazt, ami lelkünk örökkévaló örömé­hez szükséges. IMÁDKOZZUNK: Mindenható Isten, vétkeztünk Előtted, de esedezünk bűnbocsátó kegyelmed áldásáért. Tisztítsd meg szívünket, hogy szereteted abban lakozást találjon s mindenben engedelmeskedhessünk Tennéked. Kérünk Jézus nevében, aki így tanított imádkozni: »Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ... « Ámen. — Bűnbánatunk és Isten megbocsátása állítja hely­re az összhangot és békességet Istennel. — liydia Mowatt (Ontario) VASÁRNAP, FEBRUÁR 23. 56

Next

/
Thumbnails
Contents