Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 23.

Olvassuk: II. Timotheus 3:16-4:5.

»A hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztusról szóló prédikálás által«. (Római levél 10:17).

Pál apostolnak egy nagy gondja volt: odavinni az emberekhez a Jézus Krisztusban való megváltásról szóló örömüzenetet.

Mikor Rómában várta a kivégzését, Pál nem sajnálkozott a maga élete felett. Mert amíg Isten megtartotta az életét, addig végezte azt, amit az Isten reábízott: tanította az evangéliumot.

Pál egy percig sem gondolta azt, hogyha ő meghal, akkor vége lesz az evangélium hirdetésének is. Pál tudta, hogy bizonyságtételének a hatására akadnak majd emberek, akik a munka fonalát fel fogják venni ott, ahol ő elhagyja, és tovább fogják hirdetni az emberek között az evangéliumot.

Ma is ez a kérdés: ki fogja végezni az Ige hirdetését, ha mi már nem leszünk?

Ha keresztyén bizonyságtételünk igaz volt, akkor nem kell félni attól, hogy nem lesz, aki folytassa majd munkánkat. Akkor lesznek majd mindig emberek, akik készen lesznek Krisztus evangéliumának továbbvitelére.

IMÁDKOZZUNK: Édes Atyánk! Hálát adunk azért, hogy bár a mi földi életünk egyszer véget ér, de a Te munkád, a Te Igéd hirdetése, annak hatása és életet átformáló ereje soha véget nem ér. Tudjuk Uram azt is, hogy az ég és a föld elmúlhatnak, de a Te beszédeid soha el nem múlhatnak. Add, Uram, tehát, hogy amíg élünk, csak a Te dicsőségedre éljünk. Ámen.

— Ma vajon kinek fogok bizonyságot tenni Krisztusról? —

McDonald E. Edwin (Colorado)

25