Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1963-03-01 / 2. szám
»A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja az égre emelni, hanem mellét verve mondotta: Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!« (Luk. 18:13). Míg a farizeus jót gondolt magáról, rosszat embertársairól, és semmi gondolata sem volt Isten kegyelméről, addig a vámszedő csak Isten kegyelméről elmélkedett imádságában, mert nem másokkal mérte össze magát, hanem Isten felséges jelenlétében megismerte saját énjét: »Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!« Rövid imádság, de benne van az emberi szív nyomorúságának igaz felismerése, a kegyelemre szorultság élet megváltása és Isten irgalmában való bizakodás. Az ilyen imádság kedves Isten előtt. Egy japán faluban összejött néhány asszony, hogy megtanulják az Úri Imát. Egy asszony azonban képtelen volt lépést tartani a tanulással. Az udvar egy sarkába félre húzódva mormolta maga elé: »Uram! Én méltatlan könyörgök . . . « Ugyanaz az indulat volt benne, mint a vámszedőben. Kételkedhetünk-é benne, hogy ő is megigazulva méné alá az ő házához«. Milyen a mi imádságunk? Gépies ismétlése a régen tanult szavaknak vagy szívünk őszinte, bűnbánó könyörgése? Jóságunk fitogtatása vagy méltatlanságunk 'megváltása? Mások lenézése vagy magunk megalázása? IMÁDKOZZUNK: Vétkeztünk ellened, Atyánk, és nem vagyunk méltók, hogy gyermekeidnek hivattassunk. Mégis Elibéd merészkedünk, mert tudjuk, hogy Te nem gyönyörködsz a hitetlen halálában, hanem azt akarod, hogy a hitetlen megtérjen és éljen. Hozzád térünk hát, hogy a hitetlen megtérjen és éljen. Ámen. — A bűnbánó szívet Isten nem veti meg. Das Jiwan (India) SZOMBAT, MÁRCIUS 2 Olvassuk: Lukács 18:9-14. 4