Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1963-03-01 / 2. szám
Olvassuk: Mózes 3:1-7, Római levél 8:1-8. »Es monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg!« (I. Móz. 3:4). Valaki azt mondotta, hogy a kísértő két fajta szemüveget használ: a bűn elkövetése előtt kicsinyítő üveget, a bűn elkövetése után pedig nagyító üveget. A bűneset bibliai leírásában is ezt láthatjuk. Mielőtt leszakította volna az asszony a tiltott fa gyümölcsét, a kígyó próbálta meggyőzni arról, hogy nem lesz tettének komoly következménye. Miután pedig ettek a tiltott fa gyümölcséből, oly nagynak látták tettüket, hogy el akartak rejtőzni Isten elől, mert nem hitték azt, hogy Isten segíthet a bűnös emberen . . . Vajon nem így vagyunk-e mi is? Áltatjuk magunkat a tudva-tudott bűn elkövetése előtt: »Nem származik —ebből kár!« Ugyan ki tudja meg!« Csak ez egyszer!« »Isten sem gondolhatja ezt komolyan!« Nem halt még ebbe bele senki sem!« — A bűn elkövetése után azonban tapasztalnunk kell, hogy nincs bűn bűnhődés nélkül; mindenkinek meg kell fizetni az Istentől való eltávozás árát így vagy úgy- És ekkor esünk bele a másik végletbe: Azt gondoljuk, rajtunk már az Isten sem segíthet. Pedig a bűnbánattal hazatérő tékozló fiakat ma is várja az Atya. IMÁDKOZZUNK: Óh Istenem! Az első emberben önmagámra ismerek. Hadd ismerjek még inkább önmagámra Abban, akit életül és igazságul adtál számunkra: a Jézus Krisztusban, az én új emberemben. Ámen. — A testnek gondolata halál, a Lélek gondolata pedig élet és békesség. — Johnson C R. (Virginia) VASÁRNAP, MÁRCIUS 3. 5