Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Olvassuk: 5. Zsoltár.

... »Sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek.« (Lukács 13:5).

Sokan mondják, hogy ne beszéljünk a bűnről, mert

megbántjuk az embereket és elvesszük életük nyugalmát és békességét.

Minden alkkalommal, amikor egy-egy csapás ér bennünket, vagy az emberiséget, ezt kérdezzük: »Miért engedte Isten ezt megtörténni?« Elfelejtjük kötelességeinket, nem gondolunk gonosz cselekekdeteinkre és sokszor nem bánjuk meg azokat. Pedig nagyon szükséges, hogy megbánjuk bűneinket. Minden rosszért, ami világunkban történik, bűnbánatot kellene tartani. Ahelyett, hogy Istentől kérdeznénk hiábavaló kérdéseket, könyörögni kellene bocsánatért, abban a hitben, hogy Krisztus által készen van a kegyelem és a megtisztulás. A kegyelemnek ez a kapuja mindig nyitva áll előttünk.

E fontos kérdéssel kell szembenéznünk: Közömbösek vagyunk-e bűneinkkel szemben vagy nem akarjuk azokat megbánni? Nem tehetünk mást, mint megbánjuk bűneinket és imádkozunk.

IMÁDKOZZUNK: Óh kegyelmes Istenünk, bocsásd meg vétkeinket és adj új életet mindazoknak, akik esedeznek a Te isteni áldásodért. A Te megújító szereteteddel és végtelen erőddel kísérj mindnyájunkat a Krisztus útján, akár bőségben vagy szükségben, akár boldogságban vagy szomorúságban élünk. Krisztusunk nevében kérünk. Ámen.

— Ha vétkezem, bűnbánatot kell tartanom. Ma hányszor vétkezem? —

SZERDA, FEBRUÁR 27.

Matar Wadad (Libanon)