Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 28.

Olvassuk: Márk. 11:22—26.

»És mikor imádkozva megállótok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok •_ is megbocsássa néktek a ti vétkeiket.« (Márk. 11:25).

A megbocsátás kétoldalú: Nekünk kötelességünk megbocsátani másoknak és szükséges elfogadni Isten megbocsátó kegyelmét. A mi megbocsátani nem akaró lelkünk Isten megbocsátásának útjában áll.

Egyik testvérünk igen nagy veszteséget szenvedett, amitől ismerősei megóvhatták volna, ha jobban vigyáznak. Sok idő múlva ezt mondta: »Ha nem hittem volna, hogy Isten akarata volt ez, nem tudtam volna megbocsátani nekik.«

A megtörtént eseményt Isten végzésének tulajdonította, de a Mester tanításából nem tanulta meg azt, hogy megbocsátásra azoknak van szükségük, akik felelősek cselekedeteikért, amelyeket akár vigyázatlanságból, akár tudatosan követtek el.

A megbocsátás nehéz, de lehetséges. Meggondolatlan és önfejű cselekedeteinkkel, megbocsátani nem akarásunkkal szemben milyen csodálatos Isten megbocsátó kegyelme, amit Jézus Krisztuson keresztül mutatott meg az egész emberiségnek!

IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk! Irts ki szívünkből a meg nem bocsátó lelkületet. Segíts bennünket most, amikor a nagy böjti időszak közeledik, hogy megbánjuk mindazt a rosszat, amit felebarátaink ellen tudatosan vagy tudatlanul elkövettünk. Add, hogy valóságosan átéljük a Te megbocsátó kegyelmedet. Ámen.

— Tévedni emberi dolog, megbocsátani mind Isteni, mind emberi. __ Atkins Arthur G. (British Columbia)

61