Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Zsolt. 27:1—9.

»Szentségünk és ékességünk házát, hol Téged atyáink dicsértének, tűz perzselte föl. És minden, amiben gyönyörködtünk elpusztult.« (Ézsaiás 64:10).

1944. szeptember 15-én, szörnyű esti órák után nyolc ponton állt lángokban Debrecen a reádobott gyújtóbombák következtében. Az ősi Nagytemplom nyugati tornya pedig utána még napokig füstölgőit és beroskadt a főhajó hatalmas boltozata is, törmelékkel szórva be az Úrasztalát, melyre állandóan hordták a virágot a körülte sírva térdeplő emberek; olyanok, kikre korábban a templom hiába várt.

Ma megint régi formájában látható a templom s ép a beroskadt boltozat is. De vajon megépültek-e azok az életek is, melyeknek addig elképzelt ereje s hamis biztonsága annak idején egyszerre összeroppant a súlyos próbák bombacsapásától? Szenvedések s megaláztatások tüze figyelmeztet-e eléggé arra, hogy jó lesz elkerülni azt a tüzet, mely sohanem alszik majd el? A földi templom veszedelme intett-e mindnyájunkat, hogy jó lesz idejében biztosítani azt a templomot, mely az Úr előtt drágább minden pompás földi székesegyháznál? (I. Kor. 3:16—17).

Nálad megtörtént-e már?

IMÁDKOZZUNK: Urunk, emlékeztess szüntelen, hogy életünk a Te templomod. S ints mindenkit, hogy nem kerülheti el az ítéletet, ki megrontja azt, amiért Te oly drága árat fizettél a kereszten. Ámen.

— Az Istennek temploma szent; ezek vagytok ti! —

Nagy István (Winnipeg)

KEDD, JANUÁR 29.

31