Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1963-05-01 / 3. szám
CSÜTÖRTÖK, MÁJUSOM/ Olvassuk: Ap. Csel. 5:1-ÍL »És akinek sokat adtak, sokat követelnek tőle, és akire sokat bíztak, többet kívánnak tőle«. (Lukács 12:48). Mi, akiknek annyi sok földi áldás adatott, bizony sokkal tartozunk Istennek. Kegyes fejbólintással egyet is értünk mi ezzel — de mindennapi életünk meghazudtolja farsangi álarc-szerű, leereszkedő mosolyunkat. Akárcsak a bibliai Anániás és Safira ... Mi is túlságosan fösvények és önzőek vagyunk. Idővel, pénzzel, jó szóval, szeretettel — mennyire fukarok is vagyunk mi! Mi sem könnyebb, mint tele tüdővel énekelni a régi Zsoltárt: »Szívemet Hozzád emelem, És benned bízom Uram . . . « De ugyanakkor a pénztárcánkat a hátunk mögé dugjuk. Még a kocsinkat is a ház háta mögé állítjuk . . . És vasárnap nagy megelégedéssel és lelkendezéssel beledobunk pár fillért a templomi adakozás ezüsttányérjába. Szembe kell néznünk a helyzettel. Kicsoda az, Akitől minden áldást nyerünk? Isten áldása nélkül még szuszogni avagy a falatot lenyelni sem tudnánk! És mégis mindnyájan elvárjuk az ingyent és a »potyát* a másiktól — de amikor arra kerül a sor, hogy szeretettel megosszunk egy falatot az éhezővel, akkor azzal intézzük el, hogy »semmi közöm hozzá!« Pedig közöm van hozzá! Jézus őérette is meghalt . . . IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk! Megváltjuk Előtted határtalan önzésünket. Add, hogy szívünk a golgotái keresztnél összetörjön és meglágyuljon. És hidegség, közöny helyett szíveink megtelítődjenek az Úr Jézus szeretetével. Ámen. — Krisztusban én is szeretni fogok! — Umengan-Guillermo Dorinda (Pülöp Szigetek) 18
