Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1963-03-01 / 2. szám
Olvassuk: II. Korinthus 4:7-18. »Tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben«. (II. Korinthus 5:1). Hosszú, fájdalmas betegség után meghalt egy hívő, keresztyén édesanya. Teste jóformán csak szenvedés forrása volt- Életében ügyes és hűséges szolgálóleánya volt Krisztusnak. A család kérésére emléktiszteletet tartottunk, hogy felidézzük az elhunyt hitét és hálát adjunk érte Istennek. Teste már nem volt ott. Helyette emlékezetünkben velünk volt a templomban Istennek felajánlott élete, amit Krisztus népe szolgálatában koptatott el. Elénekeltük egyik templomi dicséretünket, elimádkoztuk együtt az Űr imádságát, s mindnyájan egy győzelmi istentisztelet részesének éreztük magunkat. A feltámadás nagy igazságáról prédikáltam, éppen úgy, mint neki és családjának ezelőtt is sokszor próbáltam azt hirdetni. Ezen az istentiszteleten mégis nagy különbség mutatkozott: Isten csodálatos módon jelen volt, s azt mondta nekünk, gyermekeinek: Nincs halál. IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édesatyánk, had ismerjük meg igazán, hogy valóság az örökélet- Hadd éljük át hitben ennek a végtelen gazdagságnak egy pillanatát, s had tudjuk, hogy mindezt nekünk, a Te követőidnek adod. Jézus Krisztus nevében kérünk! Ámen. — Adjunk hálát Istennek, hogy Krisztusban most és az örökéletben egyformán győzelmesek lehetünk. — Wirth. G. Tennant (Michigan) HÉTFŐ, ÁPRILIS 22. 55