Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Lukács 15:25—32.

»íme, ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nekem soha nem adtál egy kecskefiát, hogy az én barátaimmal vigadjak.« (Lukács 15:29.)

A mai modern életben érthetőbb volna a »Tékozló Fiú« példája, ha ez lenne a címe: »A féltékeny testvér.« Kevesen ismerjük fel magunkat az eredeti cím szerepéjben.

Óvakodj az olyantól, aki azt állítja magáról, hogy őbenne egy hajszálnyi féltékenység sem található. A féltékenység zöldszemű szörnyetege megtámadja az otthont, a templomot és a politikai életet. A szociális viszonyok felett érzett »méltó« felháborodás szenvedélye, a tömeg lázadását idézheti elő. Az egyéni hangulatot keseríti meg az, ha valamely sérelem miatt hosszas ideig duzzogunk.

Socrates mondotta: »Ismerd meg önmagadat.« A kekereszténység egy becsületes önbírálatra késztet bennünket. Krisztus újjászületésre szólít fel. A mi új énünkben semmiképpen sem tűrhetjük meg a féltékeny testvér szellemét.

IMÁDKOZZUNK: Ó Istenünk, ments meg minket a féltékenység gonoszságától. Bocsásd meg nekünk szellemünk fogyatékosságait, a mi nyilvánvaló és titkos bűneinket. Add nekünk a szeretet szellemét, hogy mi úgy járhassunk embertársaink között, ahogyan azt Krisztus szeretné. Ámen.

— Örülhetek-e az én testvérem jólétének akkor is, ha ő megbántott engem? —

Edith M. Quick (Florida)

KEDD, FEBRUÁR 27.

61