Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Cselekedetek 2:32—40. »Lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeábán és Samáriában, és a földnek mind végső határáig.« (Csel. 1:8.) 1864-ben egy japán fiatalember kimenekült Japán­ból, mely akkor el volt zárva a külvilágtól, Egy ideig Shanghajban volt, míg végre sikerült rávenni egy ame­rikai hajó kapitányát, hogy felfogadja munkásnak és el­hozza Amerikába. A hosszú út alatt a kapitány, aki hívő keresztyén volt, sokat mesélt néki Jézus Krisztusról. Bostonba ér­kezve, a kapitány bemutatta Alpheus Hardy-nak, a hajó tulajdonosának, aki nemcsak nagyon gazdag ember, ha­nem hívő keresztyén is volt, és vagyonának tekintélyes részét Isten dicsőítésére és az Ő országának terjeszté­sére fordította. Ő fedezte Neesima taníttatását először a gimnáziumban, azután a Theológiai Akadémián. Mikor Neesima visszatért Japánba, fontos szerepet vitt a keresztyén misszióban. Ő alapította a Doshisha-i Egyetemet, ahonnan százszámra kerültek ki keresztyén vezetőemberek. IMÁDKOZZUNK: Segíts, Urunk, hogy észrevegyük az alkalmakat, ahol bizonyságot tehetünk Rólad. Adj bátorságot és hűséget, a Szent Lélek által tégy alkalmas eszközeiddé. Ámen. — A Krisztus tanítványainak száma a mi bizony­ságtételünk szerint növekedik. — Savacool M. Harry (New York) HÉTFŐ, FEBRUÁR 19. 53

Next

/
Thumbnails
Contents