Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, MÁRCIUS 30.

Olvassuk: János ev. 11:39—46.

»Nem mondtam-e néked, ha hiszel, meglátod az Istennek dicsőségét.« (János 11:40.)

Harminchét éves koromig atheista voltam. Feleségem, aki jó keresztyén volt, egy este váratlanul térdre hullva azt kérte Istentől, hogy indítson fel engem az evangélizációs alkalmakon való részvételre.

Nem könnyű elhatározás volt számomra, amikor megígértem feleségemnek, hogy a következő alkalomra én is elmegyek.

A lehető legkésőbb mentem s leghátul ültem le. Vártam, hogy minél hamarabb befejeződjék. De az a hátsó szék nem volt elrejtve Isten elől; még homályosan emlékszem a szavakra, amiket akkor mondottam: »Isten, ha vagy, ismertesd meg Magad velem és én elfogadlak téged.«

Azon az estén, mint boldog ember tértem haza. Éveken át voltam aztán presbiter a református egyházban s hosszú éveken át működtem, mint tanító a felnőttek csoportjában.

Isten kegyelméből ma 90 éves vagyok. Feleségemet Isten nem régen haza szólította, közel 89 esztendős korában. Istennek ő volt a munkatársa abban, hogy világosságra és hitre jutottam.

IMÁDKOZZUNK: Jó Atyám, öröktől fogva mindörökké Te vagy Isten, bocsásd meg nekünk azt az időt éltünkben, amikor kétségbevontuk létedet s nem volt birodalmunk Benned. Add, hogy tudjuk egymást bátorítani a hitre és jó cselekedetekre. Jézusért, Megváltónkért és Mesterünkért kérünk, Amen.

— Vájjon családunk valóban Isten lakóhelye-é? —

Horace J. Gilbert (Indiana)

32