Csendes Percek, 1961 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1961-01-01 / 1. szám
Olvassuk: Korinthusbeliekhez írott 2. levél 12:6—10. » . . . Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.« 2. Kor. 12:9. , Vajon mi volt az, amire Pál így hívatkozhatik: »Tövis a testemben«? Csupán feltevéseink lehetnek erről; de tudjuk viszont azt, hogy hátráltató dolog kellett, hogy legyen missziói munkájában. Tehát ezért, komolyan imádkozott bajából való szabadulásáért. Mégis Istennek ez volt a válasza. »Elég néked az én kegyelmem.« így tehát Istenbe vetett hitel haladt Pál tovább hatalmas munkájában. Talán mi is imádkoztunk azért, hogy megszabaduljunk bizonyos testi gyöngeségből, vagy kellemetlen helyzetből, érezve, hogy sokkal jobban szolgálhatnánk Istent, ha az a hátrányos körülmény elmaradna tőlünk. Talán csüggedtnek is éreztük magunkat, mivel imánk látszólag nem nyert meghallgatást. Ha ez így van, emlékezzünk csak arra, hogy Isten mindig válaszol az imákra, A gyermekkorától vak Braille Lajos, aki feltalálta a világtalanok számára használható írás-rendszert, vagy Keller Ilona, a süket és vak, akiből író és egyetemi előadó lett, elvégzett munkájukkal szolgálták és ihlették a világot. Épp így tud Isten minket is az Ő munkájában használni, függetlenül fogyatékosságainktól, IMÁDKOZZUNK: Ó isten, bár soha ne veszítenénk el a te erődbe vetett hitünket! Egyre inkáhh kívánjuk, hogy mindig emlékezessünk arra, hogy Te képes vagy felhasználni bennünket úgy amint vagyunk. A Te királyságodnak előmenetelére. Jézus nevében, Ámen. McRae F. Cameron (New York) KEDD, FEBRUAR 7. 40