Csendes Percek, 1961 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1961-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Galácaibeliekhez írt levél 3:1—9. »Krisztussal együtt megfeszítettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pe­dig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.« Gál. 2:20. Évek kemény munkájába került Carver Washington Györgynek, a néger tudósnak, hogy laboratóriumát fel­szerelje. Ennek segítségével azután hasznossá tette rossz földjét. Közel hároszáz féle gyártmányt állított elő mo­gyoróból. Ma az ő felfedezéseinek alapján milliókat érő iparágak működnek. A talaj mélyén elkezdte munkáját. Először teljesen értéktelennek látszott. De Carver azt cselekedte, amit barátainak is gyakran ajánlott, hogy tegyenek — hasz­nosította azt, ami éppen keze ügyében volt. Olyan hite volt Carvernek, ami győzelmeket hozott neki, Sokónknak van képessége, tálentuma, amely ter­méketlen, de csak azért, mert nem használjuk. Mikor a hitünket Krisztusba rejtjük, ö alkalmassá tesz ben­nünket arra, hogy találkozhassunk az életnek minden körülményével és így naponkénti feladataink hozhassa­nak győzelmeket. IMÓDKOZZUNK: Drága Uram, hálásak vagyunk Néked azért, hogy megtartottál bennünket mostanáig és hogy hit és ima által sok győzelmet hoztál ne­künk. Majd adj belső felismerést és erősíts megbennün­­ket, hogy elindulhassunk ismeretlen útakra. Bocsásd mge a mi bűneinket. Őrizz, vezess és légy velünk. Jézus nevében könyörgünk, Ámen. Gloer Hazel (Saskatchewan) SZERDA, FEBRUÁR 8. 41

Next

/
Thumbnails
Contents