Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1959-03-01 / 2. szám

Kedd, március 17 Olvasd: Filippi 2:5-11 “Példát adtam néktek, hogy ti is akkép cselekedjetek, amint én cselekedtem veletek.’ (János 13:15.) J ÉZUS sosem törődött az emberek közötti helyzetével. B1 tudta foglalni a legalacsonyabb helyet épúgy, mint a legmagasabbat. Fel tudott menni Jeruzsálembe diadalmenetben. S minden rossz érzés nélkül, meg tudta mosni a lábait azoknak, akik őt kellett volna, hogy szolgálják. Jézus azért jött, hogy Istent jobban megértesse az emberiséggel, és hogy az embereket Hozzá irányítsa. Kész volt bármilyen helyet elfoglalni, kicsit vagy na­gyot, bármily munkáit végezni, szellemit, vagy másani­­lyet, hogy embereket Istenhez vezessen. Mindössze három esztendei prédikálás és tanítás után — arra is kész volt, hogy megengedje emberek­nek azt, hogy őt megöljék, és igy betölthesse azt a fel­adatát, hogy az emberiséget Istenhez vezesse. Tanítvá­nyait Atyjának ajánlotta és kész volt íüigyét az ő ke­zeikben hagyni. Jézus célja nem az volt, hogy magát magasra emel­je, hanem hogy rávezesse az embereket arra, hogy Istennek adják a legmagasabb helyet. IMÁDKOZZUNK: Királyunk, segits bennünket, hogy oly teljességgel lépjünk be Krisztus lelkivilágába, hogy egész elfeled­kezzünk magunkról, büszkeségünkről, törekvéseinkről. Ez a ké­rés: “Jöjjön el a Te országod”, hadd jelentse szivünk mély óha­ját. Add, hogy életünk, munkánk, igyekezetünk mindig az legyen, hogy másokat feléd irányítsunk, mint Krisztus is tette, akinek nevében imádkozunk. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Jézus ezt mondta: "Én közietek olyan, vagyok, mint aki szolgál.” (Lukács 22:27.) Pearl F. Thoburn (India) Napi bibliaolvasás — János 13:1-2« A keresztrefeszitést megelőző események

Next

/
Thumbnails
Contents