Csendes Percek, 1956 (4. évfolyam, 19-24. szám)
1956-01-01 / 19. szám
CSÜTÖRTÖK,, JANUÁR 12. OLVASD: Lukács 22:24-30. “Ti vagytok pedig azok, akik megmaradtatok velem az én kisértéseimben.” Lukács 22:28. J*Z az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha hallottam. Ha Jézus azt mondotta volna: “Mellettetek állottam kisértéseitekben”, könnyű lenne megérteni. De Jézus a tanítványait dicsérte meg azért, hogy mellette állottak. De csakugyan mellette állottak? Megérdemelték ezt az elismerést? Tekintet nélkül a feleletre, Jézus bizott tanítványaiban és megdicsérte őket. Egy népszerű iró ir egy emberről, aki hosszú esztendőkön keresztül meggyőződéses istentagadó volt. Betegségében, amikor már közel volt a halálhoz, még mindig görcsösen ragaszkodott istentelen elveihez és dicsekedett azzal, hogy nem hisz Istenben. Akkor egész váratlanul megszólalt leánya és ezt mondotta neki: “Nem jelent az semmit, hogy te nem hiszel Istenben. Isten bízik benned!” Meglepődött. Azelőtt sohasem gondolt erre. Nemsokára feladta elveit és megtért. Vájjon milyen hatással voltak Jézus eme szavai a tanítványokra? Bizony szükségük volt Jézus fent említett szavaira, hogy megállhassanak a reájuk következő napok és esztendők kisértéseiben és erőt nyerhessenek. IMÁDKOZZUNK! Atyánk, hittél bennünk és örökkévaló szeretettel szerettél minket. Engedted, hogy Fiad meghaljon értünk a Golgota keresztjén. Engedd, hogy elfogadhassuk váltsághalálát és odaadjuk életünket az ő örök szolgálatára. Krisztus nevében kérünk! Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Krisztusnak (most van szüksége arra, hogy kísértéseiben mellette álljak. Gilliam Oris Levi (Virginia)