Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)
1955-01-01 / 12. szám
‘Mondom néktek, hogy ez (a vámszedő) meglazulva ment alá az ő házához, inkább, hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” Luk. 18:14. Olvasd: Luk. 14:7-11. Q VERMEK koromban sokszor hallottam édesanyámat imádkozni, amint napi teendőit végezte a ház körül, így hallottam ezeket a szavakat is: “Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek.” Imádságainak ez a mondata azonban sehogy sem ment a fejembe. Nem tudtam megérteni, hogy miképpen követhet el bármiféle bűnt is az én édesanyám. Később azonban, amikor megismerkedtem a fenti igével, kezdtem megérteni, miért imádkozta az én édesanyám: “Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” Ebből az igéből értettem meg, hogy amig más emberekkel hasonlítjuk össze magunkat, addig képtelenek vagyunk megismerni bűneinket, de amikor az élő Isten közellétében reánk hull az ő szentségének és tökéletességének a fénye, akkor a legszentebb életű emberek ajkán is csak egy vallomás törhet elő: “Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek.” Most már tudom, hogy az édesanyám éppen azért tudott lenni olyan hűséges feleség és olyan példaadó anya, mert alázatosan járt az Istennel: megvallotta Előtte tökéletlenségeit és Isten felmagasztalta őt. IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Segíts bennünket, hogy a lehető legteljesebb mértékben legyünk mindig tudatában a Te isteni szentségednek és tökéletességednek. Hogy igy a Hozzád való viszonyunkban mi állandóan az alázatosság útját járhassuk, s készen legyünk elfogadni szüntelen a Te megigazító, megszentelő és vezérlő kegyelmedet. A Jézus érdeméért kérünk. Ámen, MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Alázatosság nyitja meg a hivatásunk betöltésének az ajtaját. Penney J. C. (New York) FEBRUÁR 20.
