Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)
1955-01-01 / 12. szám
“Remegve és ámulva monda (Saul): Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” Ap. Csel. 9:6. Olvasd: Ap Csel. 9:1-9. pAL apostol megtérése kétségtelenül egyike a legmegrázóbb történeteknek, amelyet az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv feljegyez. Ebben a történetben látjuk, hogyan jelent meg Krisztus dicsősége és hatalma a damaszkuszi úton; hogyan győzte le Krisztus megváltó szerelme a keresztyének esküdt ellenségét; hogyan törte össze az Ur Saul gőgjét és gyűlöletét. Ez a csodálatos életváltozás jut kifejezésre akkor, amikor Saul megkérdi: “Uram mit akarsz, hogy cselekedjem?” Az alázatos önmegadás kérdése ez! Még elképzelni is nehéz, milyen fordulatot vett volna a keresztyén egyház története, ha Pál apostolnak ez a megtérése nem következett volna be ott a damaszkuszi úton. Az bizonyos, hogy a tarzusi Saul sohasem lett volna Palesztina kiváló tanítómesterévé! Pál életében láthatjuk, hogy a menny ragyogása járta át a szivét. Olyan dolog ez, amelyik mindnyájunk számára elengedhetetlenül szükséges, ha Isten útjait akarjuk járni. Úgy szintén szükséges a feltétlen alárendelés. Mint ahogy Pál kérdezte: “Uram, mit akarsz hogy cselekedjem?”, ugyanúgy kell nekünk is az Ur elé állani, hogy átvegyük az ő parancsát. Aki nem hajlandó feltétel nélkül alárendelni életét az Ur akaratának, az nem lehet az ő szolgája! IMÁDKOZZUNK! Atyánk! Köszönjük Néked hűséges szolgáid megtérését. Köszönjük, hogy a te megváltó szereteted hozzánk is eler és képes arra, hogy bennünket is átformáljon, óh Uram! Köszönöm Néked, hogy kegyelmed engem is megtalált ... Használj engem sze.,t szolgálatodban! Krisztus nevében kérlek. Ámen. MA EZEN GONDOEKOZZUNK: “Ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg!” (L,uk. 22:42.) Estrello E. FrangiscQ (Mexico) FEBRUÁR 2 1.
