Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1953-11-01 / 6. szám
megtérés lesz az eredménye. Ezzel kezdte az Ur már az első prédikációját: “Térjetek meg és higyjetek az evangéliumnak!” Ezt a felhívást intézte Péter a pünkösdi gyülekezetbe?: “Térjetek meg és keresztelkedjetek még mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnök bocsánatjára és veszitek a Szent Lélek ajándékát”. (Csel. 2:38.) Térjetek meg! Ahol az Igét a Lélek erejével prédikálják, ott ez a felhívás hangzik kivétel nélkül mindenekhez. Az első lépés az Űré. Amig ő nem lakik a szívben, addig hiába sürgeti akárki az élet megváltoztatását. De ha egyszer elfoglalhatta helyét szivünk trónján, akkor vágyunk rendbehozni, az elnyert bocsánat örömében, mindazt, ami részünkről rendbehozható és engedjük, hogy felégesse mögöttünk i régi életbe visszavezető hidat, mert új emberként kívánjuk szolgálni őt, ki életét érettünk a halálba adta. Szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre vezet, de azért szül újjá az Isten, hogy átléphessek a megtérés kapuján, és a keskeny úton járjak azután. Mennyei Atyám az Ur Jézus Krisztusban, adjad, hogy én is, mint megtért gyermeked járjak a keskeny úton. Múltamat fed:zze be Krisztus drága vére! Adjad ,hogy ne legyenek elintézetlen ügyeim! Áraszd ki szivembe a Te mély békességedet, amelyet megadsz mindazoknak, kiknek leikéről valóban lehullott a múltnak súlyos terhe. Hadd legyek én is hirdetője a tiszta evangéliumnak és hadd tudom teljes alázattal, mentő szeretettel megfogni embertársaim kezét, hogy Hozzád vezessem őket és legyenek ők is részesei annak a békességnek, amit megadsz minden teljes szivéből Hozzád térőnek, a Jézus Krisztusért, Amen! ♦Márk 1:15. 33