Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-11-01 / 6. szám

4. KRISZTUS VÉRÉNEK HATALMA. Tudjátok meg, hogy nem veszendő holmin, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt, hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. I. Péter 1:18. J G Y I K lelkésztársam beszélte el, hogy feleségének édesanyját, szerető leánya szemeláttára, gázolta el a villamos. Nemcsak gyász súlya szakadt az édesanyját sirat ' gyermek szivére, hanem annak a borzalmas látványnak szörnyű benyomásai is, melyek újra és újra megújultak a mélyen sújtott lélekben, odatárva a rettenetes pillanato­kat, az anyának kicsorgó vérét és eltorzult vonásait. Ez megmérhetetlen, újra és újra megismétlődő szenvedést jelentett annak a szenvedő gyermeki szívnek állandó rom­bolást végezve, megrázkódott idegei világában. A mi lel­kűnknek azonban gazdag nyeresége származnék abból, ha lelki szemeinkkel újra és újra elmerülnénk a Golgotha bor­zalmai szemléletében. Jó volna újra és újra átgondolnunk, hogy a mi üdvösségünket nem múló földi értékeken szerez­te meg Isten; az Ő igazságával szemben a szeplőtelen Bá­ránynak, Jézusnak vére volt az elégtétel. Ez a drága vér öt sebéből ömlött, hogy megvásároljon örök tulajdonául. Egy rabszolgát halálra ítélt gazdája. Szivére neheze­dett ez egy angol keresztyénnek, ki értékes ajándékot kül­dött a felbőszült embernek, csakhogy megmentse a nyo­morultat a haláltól. “Nekem ne küldözgessen semmit — mondta a gazda a közbenjárónak — engem nem veszteget­het meg ajándékával. Nekem vér kell!’’ És azonnal ki is adta a parancsot, hogy hegyezze nyilát az ítélet végrehaj­tója és iőjjön. Az angol az elitéit elé ugrott, karját magas­ra emelve. A nyíl a karjába fúródott. Most a gazdához for­dult, vérző karját mutatva: “Imé a vér, amit szomjúhoztál!” Az igy felelt: “A te véredért legyen tied ez az ember!” A megmentett ember az angol lábaihoz roskadva, kiáltott; «33

Next

/
Thumbnails
Contents