Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1953-11-01 / 6. szám
4. KRISZTUS VÉRÉNEK HATALMA. Tudjátok meg, hogy nem veszendő holmin, ezüstön, vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt, hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. I. Péter 1:18. J G Y I K lelkésztársam beszélte el, hogy feleségének édesanyját, szerető leánya szemeláttára, gázolta el a villamos. Nemcsak gyász súlya szakadt az édesanyját sirat ' gyermek szivére, hanem annak a borzalmas látványnak szörnyű benyomásai is, melyek újra és újra megújultak a mélyen sújtott lélekben, odatárva a rettenetes pillanatokat, az anyának kicsorgó vérét és eltorzult vonásait. Ez megmérhetetlen, újra és újra megismétlődő szenvedést jelentett annak a szenvedő gyermeki szívnek állandó rombolást végezve, megrázkódott idegei világában. A mi lelkűnknek azonban gazdag nyeresége származnék abból, ha lelki szemeinkkel újra és újra elmerülnénk a Golgotha borzalmai szemléletében. Jó volna újra és újra átgondolnunk, hogy a mi üdvösségünket nem múló földi értékeken szerezte meg Isten; az Ő igazságával szemben a szeplőtelen Báránynak, Jézusnak vére volt az elégtétel. Ez a drága vér öt sebéből ömlött, hogy megvásároljon örök tulajdonául. Egy rabszolgát halálra ítélt gazdája. Szivére nehezedett ez egy angol keresztyénnek, ki értékes ajándékot küldött a felbőszült embernek, csakhogy megmentse a nyomorultat a haláltól. “Nekem ne küldözgessen semmit — mondta a gazda a közbenjárónak — engem nem vesztegethet meg ajándékával. Nekem vér kell!’’ És azonnal ki is adta a parancsot, hogy hegyezze nyilát az ítélet végrehajtója és iőjjön. Az angol az elitéit elé ugrott, karját magasra emelve. A nyíl a karjába fúródott. Most a gazdához fordult, vérző karját mutatva: “Imé a vér, amit szomjúhoztál!” Az igy felelt: “A te véredért legyen tied ez az ember!” A megmentett ember az angol lábaihoz roskadva, kiáltott; «33