Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-03-01 / 2. szám

ÁPRILIS 23.

“Tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.” II. Kor. 5:1.

Wesl E Y Jánosnak, az ujabbkori egyháztörténet nagy reformátorának édesanyja a halálos ágyán feküdt. Mikor sok gyermeke odagyült az ágya köré utolsó búcsúszóra, azt mondta nekik a haldokló édesanya: “Gyermekeim, amint kiköltöztem e testből, énekeljetek fölöttem egy Istent-dicsérő zsoltárt.” Ezek voltak utolsó szavai. Ennek a kegyes keresztyén asszonynak utolsó szavai kifejezésre juttatták azt, amit minden keresztyénnek mondania kellene utolsó órájában. Egyedül a halál teszi lehetővé az Isten örök közelségében való szabad életünk reményét.

Csak a keresztyén lélek képes a halált igy várni. Akik ismerik az Istennel való közösség erejét már ebbeu az életben, csak azok tudják az Istennel az örökkévalóságban való tökéletes közösség reményét megragadni.

Igaz, titok a halál, de nem gonosz. Bár talányos, de nem félnivaló. A halál az a Kocsi, melyen a lélek hazamegy.

A sir nem nyelheti el a lelket. A sir nem nyerhet győzelmet afölött, aki már ezt a földi életet is az örökkévalóság világában látja s ezért Isten és az Ő országa iránt való szenvedélyes szeretettel éli.

Isten, édes Atyánk, segíts ma egyedül Néked élnünk. Segíts átéreznünk, hogy az örökélet már e földön a miénk. Alávetjük életünket a Te Szentlelked áldott vezetésének; hadd vezessen ö át bennünket ezen az életen, mind az örökkévalóságig. A mi Urunk nevében kérünk. ÁMEN.

Olvasd : Róm, 6:16-23.

Fry A. Stanley (Brazília).