Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
VARGA CSABA: Stratégia az egyházért
Ezt a kezdeményezést boldog és reményteli állapotnak tarthatjuk. Magyaráznunk kell azonban, hogy miért állítjuk ezt. Egyelőre úgy látszik, hogy itthon és a világ más tájain az anyagi-fizikai világnak még jobban sodródnia kell a válság szakadékaiba, mert részben csak ezek a sokkoló, felrázó személyes és kollektív tapasztalatok nyitják fel szemünket. A válságélmény önmagában azonban kevés jövőálom nélkül. Ha esetleg óvatosabban fogalmazunk, ahogy azt illik jó érzésű emberek között, akkor sem mondhatunk mást, mint hogy Istenem, jöjjenek az új paradigmák, s érjék el szívünket! Egyetlen lelki parancs van ismét érvényben: építkezni kell. Ennek az építkezésnek a programja az evangélikus stratégia. A stratégia: út. Minden stratégia út. Valahol ott kezdődik, ahol szellemileg éppen vagyunk, s az szinte mindig véletlen, hogy milyen aktuális érzéseknél, vágyaknál tartunk, avagy mindig ott indul a programozás, ahonnan kiindulva a már készen lévő gondolatok és alternatívák megfogalmazhatók. Most sem történhetett másképpen. Az „élő kövek" metafora nemcsak arra utal, hogy van megtartó múlt vagy hagyomány, hanem arra is felhív, hogy minden hagyomány akkor él, ha az jövőterv. Az evangélikus stratégiakészítők a szakmai vitákon azt szavazták meg, hogy a stratégiakészítés talpazata és homlokzata két prioritás legyen: a spiritualitás és a személyi erőforrások. A két fogalom így együtt szokatlan lehet, de gondoljunk csak bele: a spiritualitás nem más, mint Isten (Jézus), a személyi erőforrás nem más, mint a hívő-cselekvő ember. Az Istenre és az emberre épített egyház jövővíziója akkor fogalmazható meg, ha feltesszük az egyértelmű kardinális kérdéseket: 1. Ha az egyház mai helyzetére és modelljére kérdezünk rá, nézzük meg, milyen egyháztípust keresünk. A stratégia azt választja célnak, hogy az evangélikus egyház legyen missziós központja az országon belül lassan növekvő keresztény vallási többségnek. („Nem akarjuk, hogy befelé forduló egyház legyen; azt sem, hogy önmagát elvesztő egyházzá váljon, melyben kifullad a szakrális szerep és a napi túlélés küzdelmei felemésztik minden erőnket. Nem akarunk radikálisan fellépő, politizáló frontegyházat sem.") 2. Ha az egyház szakrális feladatát kutatjuk, nézzük meg, melyek lehetnek ezek. A válasz így hangzik: „...igehirdető, spirituális egyházat szeretnénk, amelyben - az evangélikus hagyománynak megfelelően - kiemelten fontos Isten igéjének hirdetése a gyülekezetek jól szervezett, szolidáris közösségeiben. Ugyanakkor szükség van egy olyan spirituális kultúra kialakítására, mely mindenféle hátterű istenkeresőnek egyaránt támaszul szolgálhat abban, hogy lelkük belső csendjében Istenre találjanak." (Ez már elvezet az új reformáció és/vagy az új evangélizáció egyháza felé.) 3. Ha az egyház társadalmi feladatát gondoljuk újra, fogalmazzuk meg az alternatívákat, és döntsünk a választható utak között. íme: „...oktató-szolidáris egyházat szeretnénk, az iskolafenntartó protestáns tradíció megmaradását, a tudás közvetítésének modern formáiban való széleskörű részvételt. A társadalmi szolidaritás erősítése érdekében példát kívánunk mutatni a diakóniai munka intézményes és gyülekezeti formáiban való aktív szerepvállalással." (Ez már arra mutat, hogy ez az oktató és egyben szolidáris egyház a társadalmi/nemzeti megtartás egyháza is.)
