Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
VARGA CSABA: Stratégia az egyházért
Határhelyzetben vagyunk úgy is, hogy az elmúlt századoknak szinte minden paradigmája elavul, foszlik vagy homályosul. Önmagában gyönyörűséges helyzet, hogy az új paradigmák korába léphetünk. Ebben azonban igazából egészen új nincs, hiszen például érdemes felidézni, hogy tizenöt évvel ezelőtt indultak a Hermeneutikai Füzetek, s az első füzet 1 már számos általános és teológiai paradigmaváltást mutatott be. James P. Martin eredetileg 1987-ben publikált tanulmánya abból a hipotézisből indul ki, hogy „...a 20. században a fizika, kozmológia, teológia és a bibliai hermeneutika - hogy csak néhány területet említsek - terén elért forradalmi változások együttesen alapvető eltolódást jeleznek a mechanikus (kritikai) paradigmától a holisztikus (posztkritikai) paradigma felé". 2 A hipotézis már több mint húsz éves! Az elmúlt évtizedekben a szellemi világ - vagy ennek java - a holisztikus paradigmákat dolgozta ki és tette közhírré. (Ezzel vége a mindenen uralkodó racionalitás paradigmájának is.) Számos gondolkodó, tudós jelentkezett - szerencsére sokféle - új paradigmával, miközben az alig tájékoztatott magyar közvélemény és közgondolkodás zöme jobbára még mindig a régi paradigmáknál tart. Holott a drámai világválságok azért látszanak megoldhatatlannak, avagy alapvetően azért drámaiak, mert a régi paradigmák, az érvénytelen felfogások alapján nincs terápia, s nem írható fel semmilyen recept. Ebből szükségképpen az is következik, hogy minden egyházi stratégia feltétele, hogy a stratégiaalkotók ismerjék és alkalmazzák az új paradigmákat. Amikor a Magyarországi Evangélikus Egyház úgy döntött, hogy történetében először hosszú távú stratégiát készít, még nem volt látványos a világcsőd, sőt homály fedte, ám szinte mindenki érezte-tudta, hogy olyan alig fékezhető világfolyamatok erősödnek meg, amelyek most már végképpen új gondolkodást, új reményt követelnek. Talán annyi kritikát megfogalmazhatok önmagunknak, hogy az új gondolkodás igénye viszont nem mindig találkozott az új paradigmák elmélyült ismeretével, vagy nem mindig tudatosult, hogy az új gondolkodás, az új szellemi világkép elemi feltétele az evangélikus stratégiateremtő munkának. Nem tudunk mást gondolni, mint azt, hogy a stratégia gondolata itt és most nem véletlenül született meg. Ha tudtuk, ha nem, ez szintén valahol Isten akarata volt. Nemcsak egy teológus, hanem egy társadalomtudós vagy filozófus sem mondhat mást, mint azt, hogy a stratégia megfogalmazásának szándéka kegyelemként értelmezhető. És ez ráadásul független a várható konkrét eredményektől, hiszen az igazi áldás a stratégiai gondolkodás megjelenése volt. Nem biztos, hogy már alkalmasak vagyunk a kegyelemmel való élésre. Ne vitassa azonban senki, hogy a stratégiakészítésre felkért mai egyházfiak, lelkészek ne törekedtek volna erre. Nézzünk csak végig még egyszer a szakadék szélén táncoló világon: ki hitte volna tehát, hogy szinte senkinek nem jut eszébe semmi, amivel a komplex világdráma kezelhető lenne? A megoldás akadálya én, te, mindnyájan vagyunk. Mert nem vagyunk tartósan magasabb tudás- és tudatállapotban, ahonnan nézve tisztán áttekinthető és megfogalmazható, hogy a válság - ajtó nélküli - ketreceiből hol vannak kijáratok. Ezért az evangélikus stratégiaalkotó egyházi csoport léte önmagában is dicséretes és felemelő.
