Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

VARGA CSABA: Stratégia az egyházért

VARGA CSABA Stratégia az egyházért Ki hitte volna: a világ összedőlhet? Ki gondolta volna: nincs stratégia a világ megmentésére? Holott a világ állapotát ma ez a két tapasztalat jellemzi. Ki feltételezte volna: a végső romlás elérhet minket is? Ki remélte volna: az újjáteremtésben a keresztyén egyházak (is) kulcsszerephez jutnak? A profán való világban már szinte senki nem tudja, hogy az összetett válság meddig fokozódik. Az egyébként nem váratlan és ugyanakkor nem kiszámítható világválság(ok)nak azonban még csak a küszöbén vagyunk. Ha a gazdasági-pénzügyi válság esetleg valahogy kezelhető is lesz, a földi civilizáció mai formája még akkor sem fenntartható és nem menthető meg. Nem lehetünk ezért olyan balgák, hogy a jelenlegi világfelfordulást a folyton ismétlődő és látszólag mindig kiheverhető soros világbajnak minősítsük. Nem a végső, de rendkívüli határhelyzethez közeledünk. Ha látnánk a tényleges bajt, talán már azt mondanánk, hogy belül vagyunk a határhelyzeten. A határövezet közepén vagyunk. A totális szétbomlás határán. Ne legyünk szégyenlősek vagy a hallgatással a bomlást támogatók: a (külső) világés nemzeti válságok nem kerülik el sem a vallásokat, sem az egyházakat. Már azért sem, mert a naturális-anyagi világ krízise egyrészt azért következett be, mert bolygónk univerzális szellemi világa nem vétózta meg, nem lehetetlenítette el a világválságot okozó átfogó tendenciákat, másrészt az emberiség az elmúlt évtizedekben végképpen feltárta és bemutatta a gondolkodás lehetséges új paradigmáit, ám ezek többségét a globális közgondolkodás és a világtudomány hangadó csoportjai elutasították. A mostani hidegrázós traumának vagy társadalmi jégkorszakot lehelő világválságoknak szintén kiemelt oka, hogy egyrészt a jelenlegi földi, főként az európai civilizáció uralkodó elitjeinek és társadalmi rétegeinek többsége számára felfoghatatlan és megtapasztalhatatlan volt a transzcendens vagy szakrális világ. Másrészt az elgyengült, túlságosan visszafogott, hitükben gyakran kétségekkel küszködő, a személyes istentapasztalatot viszonylag keveseknek kínáló tradicionális egyházak nem jelentkeztek új (részben a régi) világideákkal, új - spirituális - életformaprogramokkal. Holott a következő fél évszázadban az a vallás marad vagy erősödik meg, sőt az az egyház marad hiteles és széles körben spirituálisán vonzó, amely az üdvtörténet alapján nyitott szívvel szembenéz a világbajjal (és ennek részeként saját bajával), s amely képes a baj gyakorlati és lelki elhárításában részt venni. Megmaradás nincs Isten nélkül, az üdvtörténet nélkül, ugyanakkor a világromlás nem Isten akarata ellenére való.