Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások teológiai szemszögből - SCHNELLER ISTVÁN:Igehirdető, spirituális egyházat szeretnénk

szekularizációs folyamat olyan szintet ért el, hogy magát a folyamatot, illetve annak eredményeit rendszeresen át kellene tekinteni, beszélni. A világ szekularizációjáról ugyanis nem lehet nem tudomást venni, legfeljebb csak elzárkózni lehet előle. Erről a szekularizációról sokan és sokféleképpen írtak. A köztudatban az él, hogy ez a folyamat egyfajta elvilágiasodást, a szent világból való kihullását jelenti, és a vallásos ember feladata, hogy legalább egyfajta szigetként őrizze vallásosságát az Isten nélküli világban. Ugyanis a totális szekularizációnak a következménye az ateizmus vagy még inkább Isten (vagy talán egy korábbi világnézethez tartozó istenkép) kiszorulása a világból. Az ateizmus ma már nem vallásos, hanem természetes és gyakorlati, ahogy korábban idézett szerzőnk szintén írja: „Napjainkra maga az ateizmus is szekularizálódott [...]. Ilyen a mérlege annak az újkornak, amellyel a teológia ma konfrontálódik. Ennek a mérlegnek a láttán vállalnia kell, hogy új módon beszéljen Istenről, ha nem akarja, hogy a templomok valóban Isten kriptáivá és síremlékeivé legyenek. Többé már nem lehetséges Istenről felelősségteljes módon beszélni annak figyelembevétele nélkül, amit Nietzsche a történelem »ujabban végbemenő legnagyobb eseményének« nevez. Becsületes teológiát ma már csak az ateizmussal szemtől szemben lehet művelni."

3 Ezt a becsületes teológiát csak igen képzett és bátor teológusok képesek művelni, akik felkészültek, és nem félnek a gyülekezeteket „megterhelni" nehéz kérdésekkel sem. Mert a kérdések valóban nehezek. Nemcsak azért, mert a teológia olyan irányba fejlődött, hogy kérdésfeltevéseinek megértéséhez elmélyült filozófiai és teológiai tanulmányokra van szükség, hanem azért is, mert a körülöttünk élő világ folyamatosan szembesít bennünket olyan kérdésekkel, amelyek elől vagy elzárkózunk, vagy hitelesen megválaszoljuk őket. Nem indulatból, nem dogmatikusan, hanem érthetővé téve azt, hogy miért ez a keresztény álláspont. Olyan kérdések jönnek szembe velünk, mint például hogy kimaradjon-e a kereszténységre történő hivatkozás az európai alkotmányból, vagy sem. Legyen-e az emberi alapjogok között a nem szabad megválasztása? Hogyan viszonyuljunk az eutanáziához, az abortuszhoz, a homoszexuálisok házasságához? Legyen-e megengedett génkezelt élelmiszerek termelése és árusítása? Legyen-e kötelezően választható tárgy az iskolákban a hittan vagy az erkölcstan? Legyen-e gyermekeink védelme érdekében cenzúra a tévé (szenny) csatornáin? Emberhez méltó műsorok-e a valóságshow-k, az igazmondó tévéshow-k és társaik? A mostani világválság valóban „csak" gazdasági és hitelválság, és megoldását tényleg még több autó eladása jelenti, vagy pedig inkább gyökerekig ható erkölcsi válság? És így tovább. Lehetne mondani, hogy ezek politikai kérdések, és az egyház ne politizáljon. Az egyháznak valóban nem szabad a pártpolitikába, a különböző hatalmi harcokba „beszállni", de nem vonhatja ki magát az alól a felelősség alól, hogy közéleti kérdésekben állást foglaljon, azaz a polisz, a város, az emberi közösség ügyeiről véleményt alkosson. Ezt a véleményalkotást pedig nem tudja megtenni anélkül, hogy a mai kérdéseket a mai teológia nyelvén megfogalmazva, a legszentebb hagyományaival ütköztetve, mint igehirdetést „kiizzadja" magából. Ezért óriási szerepe van a teológusok oktatásában a filozófiai és modern teológiai képzésnek és annak a Zahrnt által megfogalmazott igénynek, hogy a felmerülő kérdéseket és problémákat ne hallgassák el a gyülekezetek elől.