Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
Hozzászólások teológiai szemszögből - REUSS ANDRÁS: Milyenné legyünk, ha Krisztus reformátori egyháza vagyunk?
lehessen. Sőt még ennél is több: erőnk megfeszítésére ösztönző, megvalósítandó program. Stratégia és teológia szembeállítását feledve mégis a teológia mezejére merészkedik a tervezet, amikor kijelenti, hogy „a mi Urunk a legnagyobb stratéga, és neki megvan a maga rövid, közép- és hosszú távú terve is velünk" (2.4.), s ezért egy egyházi stratégia feladata az egyház Urának szándékát megérteni és ahhoz igazodni. Helyeselhető a feladatnak ez a megfogalmazása, még akkor is, ha mi, emberek Istennek csak végső terveiről beszélhetünk egyértelműen, mivel azt nyilatkoztatta ki. Rövid vagy középtávú terveit kifürkészni senki emberfia nem tudja. Ezért nem kelthetünk olyan benyomást, mintha bármely, magunk készítette cselekvési program Isten rövid vagy középtávú tervével lenne azonosítható. Az emberi cselekvés úgy igazodik Istennek e terveihez, hogy egyszer „kapu" (lKor 16,9) nyílik előtte, máskor pedig a Szentlélek nem engedi elképzeléseit megvalósulni (ApCsel 16,6-7). A személyes hit szerepe, hogy Istenre figyeljen. Az emberi stratégia viszont törekvés arra, hogy azt tegyük, amit - iránta való hitben és igéjére figyelve - az ő mindenkori akaratának hűséges betöltéseként ismerünk el a mában. „A mi nemes harcunk" - az evangélikusoké és az evangélikus egyházé - pedig nem más, mint annak megharcolása, hogy őhozzá legyünk hűek. Többség és kisebbség A vízió öt pontjával nem nehéz egyetérteni. Ha azonban ezek értelmét, viszonyukat a ma valóságával vagy az ezekből következő feladatokat próbáljuk végiggondolni, már elbizonytalanodunk. Vajon a „befelé forduló egyház" a ma helyzetét vagy a jövő veszedelmét jelenti-e? Mit értsünk „önmagát elveszítő egyházon"? Talán van elképzelésünk a „radikálisan fellépő, politizáló frontegyházról" (4.1.1.), de kimerülhet-e a „társadalmi feladat" az evangélikus iskolák, valamint az intézményes és gyülekezeti diakónia (4.1.3.) evangélikus egyházi munkájában? „Ne a bizalmatlanság és szétesés", hanem a „szolidaritás és összetartás" jellemezze egyházunkat (4.1.4.), ez mindenképpen fontos szempont. De hogyan viszonyulnak ezek a „vitákban érlelődő többségi döntésekhez"? S a többség mellett jelen levő kisebbséghez, amely szintén saját lelki otthonának akarja tudni az evangélikus egyházat? S amely kisebbség - noha mindkét részről kulturált és testvéri vitában nyomós és méltánylandó hitbeli érveket hozott fel álláspontja mellett - mégsem győzi meg a többséget (4.1.5.)? A kisebbség figyelmen kívül hagyása, még ha nem is a legfontosabb kérdésekről van szó, az oly kívánatos bizalmi viszonyt mossa alá. A probléma súlyos, hiszen nemcsak a fiatalok távolodnak el gyülekezeteinktől és közösségeinktől, ha nem találnak meghallgatásra és otthonra bennük, hanem az idősebb nemzedékhez tartozók is. 2 Külön kérdés, hogy egyházunk milyen típusú működésére szocializáljuk a fiatalokat, a teológiai hallgatókat is beleértve: a jelenlegire vagy a reméltre? Ide tartozik még, hogy hol és milyen mértékben fogadható el a nézetek és magatartások pluralizmusa egyházunkon belül, és hol szükséges egységes fellépés és megvalósítás. 3
