Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások társadalompolitikai szemszögből - MARGÓCSY ISTVÁN: Az evangélikus értelmiség feladata

MARGOCSY ISTVÁN Az evangélikus értelmiség feladata Engedjék meg, hogy véleményemet az egyházat kívülről és belülről rokonszenvvel figyelő világi értelmiségi álláspontjáról írjam meg - egy összefoglaló egyházi stratégia úgyis, gondolom, elsősorban inkább az egyháznak a világban betöltött szerepével, mintsem az egyes hívők lelki problémáival kell hogy foglalkozzék. S emiatt elsősorban a „világ" kategóriájának és megítélésének kérdését emelném ki mint (számomra) legfontosabbnak tűnőt. Hiszen mindenkinek, világinak és egyházinak egyaránt tudomásul kell venni, hogy amennyiben e stratégia úgy határozza meg magát, miszerint „az evangélikus egyház legyen missziós központja az országon belül lassan növekvő keresztény vallási többségnek", úgy az egyháznak szembe kell néznie azzal a helyzettel, hogy az az alapfeltevés, amely a társadalomban „lassan növekvő keresztény többséget" lát, inkább a reményeket fejezi ki, mintsem a szociológiai tényeket, s ha az egyház valóban missziós feladatának kibővítésére készül, azaz térítésre és terjeszkedésre számít, akkor mindenekelőtt a világban egyház nélkül élőknek a problémáira, azaz a mai modern (vagy posztmodern) világ aktuális társadalmi és erkölcsi kihívásaira kell reagáljon - természetesen a teológiai hagyományok feladása nélkül és - amennyire lehetséges - az egyházműködési hagyományok megőrzése mellett. A magyar evangélikus egyház több száz éves történelmét, úgy vélem, elsősorban és legfőképpen az jellemzi, hogy az evangélikusság igen jelentős, feltehetően számarányát tekintve túlreprezentált szerepet vitt a modern magyar értelmiség kialakításában és a modern értelmiségi tudat felépítésében. A modern polgári korokban az értelmiségi hivatás (amelyet persze nevezhetünk akár „szabadon lebegő" értelmiségnek is) tette lehetővé, hogy az egyes társadalmi és vallási csoportok között és fölött össztársadalmi dialógus alakulhatott ki oly módon, hogy az egyes szereplők, megőrizvén vallásos hitüket és egyházhoz való kötődésüket, figyelembe vették egymásnak (csoporthoz vagy valláshoz kötődő) nézeteit, s egymásra reflektálva, egymással való vitában (megjegyezném: nem dogmatikai vitában!) építették ki azt a társadalmi rendet és mozgásteret, amelyben ma mindnyájan, egyháziak és világiak, élünk. (Csak egy történelmi példát idézek: a modern magyar kultúra kialakulásánál alighanem szimbolikus jelentőségű, hogy a nyelvújító-irodalomteremtő viták során a református Kazinczy az evangélikus lelkész Kis Jánost és a bencés szerzetes Guzmics Izidort tudhatta maga mellett a leghívebb fegyvertársnak.) A magyar evangélikus értelmiségnek e téren a történelmi szerepe felbecsülhetetlen (bizonyára felesleges a nagy és kis szereplők felsorolása...) -