Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - BOZORÁDY KRISZTA: Küldetés és identitás

reformáció korában vagy a különböző ébredési mozgalmak idején történhetett. A Szent István Rádióban ma is vannak olyan programok, amelyek a korábbi katolikus hagyományokhoz igazodnak, de a legtöbb műsorból a Krisztus megváltó hatalmáról való meggyőződés és az elkötelezett ember belső tüze sugárzik. A másik oldalon részben az újpünkösdi, karizmatikus cigánymisszió is mutatja, hogy az Istennek átadott alázatos életű, bátor bizonyságtevők szolgálatán megnyugszik Isten áldása. Kárpátalján, a soknemzetiségű vidékeken, ahol nyilván nem egyformán jól beszélik az emberek a különböző nyelveket, egyszerű, sokszor hibásan megfogalmazott mondatokkal adják tovább az örömhírt, egyéni és családi életek változnak meg szolgálatuk nyomán. Míg a katolikus egyházban a jól felkészült, jól megalapozott megnyilvánulásoknak vagyunk tanúi, más esetekben olykor fogyatékosabb ismerettel, kevéssé csiszolt megfogalmazással találkozunk. Azt szeretném, hogy a mi egyházi megnyilvánulásaink tükrözzék a jó felkészültséget, de azt is várom, hogy a megszólaló teljesen Istenre bízza magát és azokat, akikhez küldetett. Istennel élő és az ő ügyében munkálkodó embereket tesz képessé Isten arra, hogy úgy beszéljenek megtérésről, újjászületésről, Isten országáról, hogy az a hallgató számára hiteles legyen. 1.3. A KÜLDÖTT LELKISÉGE „A kiemelt stratégiai célok vázlatai" (6.) címszó alatt leírtakat jónak tartom, különösképpen mindazt, ami a lelkiséggel és a munkavégzéssel kapcsolatos. Az egyházunkban szolgáló lelkészek és civilek lelki megújulásából fakadhat az egyház és a világ megújulása. Sokszor tapasztalom, hogy a lelkészek között talpraesett menedzsertípusok szerveznek, építenek, ami önmagában nem baj. Baj akkor van, ha már nem jut elég idő a személyes lelki megújulásra, a Jézussal való személyes kapcsolat megőrzésére. Müller Györgyre, Don Boscóra és másokra gondolok, akik óriási munkát végeztek szenvedők, árvák, csellengők között. Tevékenységükről elsősorban mégsem a szervezés jut eszünkbe, hanem hogy mélyen átélték Isten szeretetét, személyük és munkájuk vonzereje Isten hatalmán, Jézus szeretetén nyugodott. Az előterjesztésben csendről, spiritualitásról, hitbeli elmélyülésről szóló elgondolást tehát önmagunk felé kell fordítanunk, hogy egyházi szolgálatban állók, lelkészek, pedagógusok, szociális munkában tevékenykedők, presbiterek gazdagítsák környezetüket azzal a gazdagsággal, amelyet Istentől személyre szólóan kaptak. Nem egészen érthető számomra a „világi társadalomról" szóló gondolat (3.2.2.), hiszen az egyház is része a társadalomnak. Jn 17-ben Jézus főpapi imájának ez a része: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól", kifejezetten arra tanít, hogy nem egy világtól elszeparált közösség akar valamit bevinni a társadalomba, hanem a társadalomban élő egyházi közösség lesz só és világosság a társadalom többi tagja számára.