Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - MAJOR JENŐ: Lelkeket kell halásznunk

tipikus pótcselekvés. A lényeg nem ez! A lényeg az egyes emberekben van, akik hisznek, ezért mernek és akarnak lépni. Ezért helyeslem a tartalomfejlesztést mint prioritást az infrastruktúrafejlesztés egyoldalú favorizálásával szemben. A dokumentumban megfogalmazott célok, javasolt lépések véleményezésére minden bizonnyal lesznek nálam hivatottabbak, akik ezt részletesen és kritikailag meg is teszik. Remélem, jó szándékuk segíti a célok sikeres elérését. Azonban a legjobb szándék is megbukik, ha nem találkozik az azt megvalósító egyes emberek hitével, szándékával, akaratával. Ezért engedtessék meg, hogy én ebben a reflexióban a célokat elérni kívánó (hívő) emberre koncentráljak. A gyülekezetek tagjaira, akik a maguk szintjén - mint lelkészek, presbiterek, egyháztagok vagy csak jó szándékú kívülállók - tenni akarnak, és tesznek is valamit a nagyobb fogás érdekében. Az alap, mint minden normális emberi kapcsolatban, itt is a család. Nem véletlenül hangsúlyozta az egyház mindig is a család védelmét. Az igazi családét a ma oly gyakran sugallt hamissal vagy a végletesen atomizálódottal szemben. A család azonban nem zárkózhat be önmagába, mert akkor elvész. Kapcsolatot kell tartania a másik, a többi hasonló családdal. Tarthatatlan az a helyzet, hogy a néhány, az istentiszteleten részt vevő család az áldás után azonnal hazaindul, és magába zárkózik. A gyülekezeteknek az egymással kapcsolatot igénylő és tartó családokra kell épülnie, ezért ezt a kapcsolatot kell segítenie. Ez a szerveződés az, amely lehetővé teszi, hogy egymást segíthessék, gyermekeiket az egyházhoz való kötődés igényére nevelhessék, és ilyen módon ennek az emberi kapcsolatformának, szerveződésnek a társadalmi alapját fenntartsák. Vonzó gyülekezeti élet e nélkül elképzelhetetlen! Erre számos jó példát látni az egymással szoros kapcsolatot ápoló családokra építkező, ezért lelkileg sikeres saját gyülekezeteknél, az ilyen gyülekezetekből álló kisegyházaknál, de széles körben az evangélikusság saját (nem is olyan távoli) múltjában is. A kialakítás vagy kiszélesítés szempontjából mind az egyén, mind a gyülekezet részéről ennek eszköze a tudatosság és a gyermekközpontúság. Mi kell ahhoz, hogy a gyülekezeti élet vonzó legyen? Mindenekelőtt az ige tiszta, ámde a mindennapok problémáihoz segítséget adó, hiteles hirdetése. Ez nem kizárólag lelkészi feladat, hanem az általános keresztyén életvitel része. Igehirdetés ugyanis a tiszta élet is. Ugyanakkor szakítani kell az ige óvatos, politikailag minden oldalról támadhatatlan, semleges, ezért kiüresedett szószéki hirdetésével is. Itt nem politizálásról van szó annak parlamenti, képviselőtestületi vagy pártszintű értelmében, hanem a napjaink valós problémái feltárására alkalmas igehelyek kijelöléséről, azok megoldását segítő kifejtéséről, és mindennek hitelesen történő közvetítéséről. Itt az ideje megszabadulni a diktatúra örökségétől! Amíg az ige csak óvatosan, suttogva hangzik el a szószéken, addig az emberek is óvatosak és suttognak, és amíg a lelkész nem néz az emberek szemébe, addig azok sem néznek egymáséba. Az egyháznak tehát mindenekelőtt nyíltan vállalnia kell az igét. Nem érdekes, hogy az igével nem élők mit mondanak erről, nem érdekes, hogyan ordítanak, hiszen mindenképpen ezt teszik, akármenynyire suttog is az egyház. Hiszen maga az ige az, amit támadnak, nem a hirdetés módja. Ugyanakkor a hirdetés módja az, ami a hirdető hitelességét biztosítja. A nyílt, világos beszéd, a szemekbe nézés. Véleményem szerint ez - a hitelesség - a misszió alapvető