Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - KISS JENŐ: Miben, mikor, mit, mennyit, hogyanés miért változtassunk?

tömeg. Csodálkozhatnak azon is hívő emberek, hogy az Élet nagy piacán annyi, de annyi kufár kínálgatja harsányan silány portékáját, annyi a boldogságot, sikert, gazdagodást, egészséget ígérő ötlet, szer, módi, ennek ellenére egyre betegebb a társadalom, egyre több a csalódás - az az út azonban, amelyet Jézus kínál, az emberek nagy többsége számára szóba sem jön. Kellemetlen meglepetésként éri újra és újra a hívő embereket az a jelenség, hogy erősödőben van a keresztényellenesség. (Ennek különböző nyilvános formái határozott válasz kívánnak - az egyházak részéről különösen.) Az egyház szempontjából a központi tényező a lelkész - ahogy az iskolákban a pedagógus (s nem az épület, nem a katedra, nem a szertár fölszereltsége és így tovább), a kórházakban pedig az orvos a legfontosabb szereplő. Csak hiteles, felkészült, példamutató életű lelkészek képesek gyülekezetet építeni és megtartani. Ezért számomra a legfontosabb kérdés a jövőt illetően ez: lesz-e elég lelkész, s lesz-e elég hiteles, felkészült, a rábízott nyájat a pásztor felelősségével és szeretetével vezetni képes és kész lelkész? A lelkészképzés fontosságát, minőségét s benne gyakorlatorientáltságát hangsúlyosan kiemelendőnek tartom tehát. Bőven lehet tapasztalata mindenkinek arról, mit jelent, ha a templomban filozófiai eszmefuttatásokat hall az ember: mintha teológiai kollokviumon ülnénk, ahol számot kell adni a teológusnak szakmai felkészültségéről. De a jámbor igehallgatónak nem erre van elsősorban szüksége! A jó lelkész egy személyben hívő teológus, tudós lelkész, hiteles ember és nyelvének mestere (jó szónok). A tudományokban való általános tájékozottság, különösen pedig művelődéstörténeti és lélektani elmélyültség a szekularizált világban fontos tekintélynövelő, egyszersmind hitelesítő tényező a lelkészi pályán. Nyelvének mestere, jó szónok az a lelkész, aki nyelvével szuverén és kreatív módon bánik, a stíluslehetőségeket a helyzetnek és a célnak megfelelően használva ébreszt gondolati és érzelmi visszhangot. Állandó kérdés a szekularizált világban: mennyire képes megszólítani az egyház az embereket? S különösen az: mennyire képes megszólítani az ifjúságot? Az alapdilemma kezdettől, tudniillik a kereszténység létezésétől fogva az, hogy a hívőnek e világban kell élnie, jézusi orientálódással. A szekularizált ember ma a szabadság igézetében hajlamos jogainak érvényesítésére helyezni a hangsúlyt, nem a kötelességek teljesítésére. Az önmegvalósítást akadályozni látszik számára minden tiltás és parancs (lásd a Tízparancsolatot). Egyenesen abszurdnak tűnik például „Az én igám gyönyörűséges" állítás, mert egy korlátozó, megkötöttséget, alávetettséget jelképező eszköz állíttatik „gyönyörűséges"-nek, sőt követendőnek. Az orvos akkor tud hatékonyan gyógyítani, ha jó a diagnózis. Jó diagnózist csak a beteg állapotának ismeretében lehet készíteni. Az egyháznak ismernie kell azt a világot, amelyben él. Igaz: „Mérlegelni kell, mit bír el egyházunk anyagilag, mire látunk igényt és kapacitást" (6.4.4.1.). Azt gondolom azonban, hangsúlyt kellene fektetni az igény ébresztésére is (gondoljunk arra, a modern fogyasztói társadalomban iparszerűen folyik az igényteremtés). Az ifjúságot azokkal az eszközökkel és módokon szólíthatja meg, amelyekre a fiatalok fogékonyak, amelyek életkori és kulturális adottságaiknak, sajátosságaiknak megfelelnek. Ahol tehát erre mód van, ott legyenek ifjúsági foglalkozások is (ne csak hittan). Messzemenően egyetértek azzal, hogy „ [a] gyülekezeti ifjúsági munkában is szükség van a hagyományos istentiszteleti forma családbarát átszervezésére..." (6.2.6.2.). Egészen más