Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - HAFENSCHER KÁROLY (ID.): Egy teológus a stratégiáról

evangélikus egyházban más, a szomszédos Ausztriában, az evangélikus hátterű Skandináviában vagy a tengerentúl amerikai világában. Ez természetes, hiszen a forma vagy a taktika nem az egyház lényegéhez tartozik, hanem környezetében gyakorolható életfolytatására vonatkozik. Amennyire igaz, hogy társadalmi, szociális kérdésekben az egyházaknak állást kell foglalniuk, ugyanakkor igaz az is, hogy nem szabad a „kontratársadalom" szerepében tetszelegve, mindenkit kioktatva végeznie feladatát. Életbevágóan fontos, hogy érthető nyelven beszéljünk saját híveinkhez. Bármelyik foglalkozást tekintjük is, mérnökök, szociológusok, pedagógusok, pszichológusok alig értik nyelvünket. így közös nyelvtanulásra is szükség van. Csak akkor tudunk reflexiós feladatot betölteni, jelenségekre hitelesen, érthetően válaszolni, a szituációt komolyan vevő teológiában részt venni, ha nyelvünk és gondolkodásmódunk nem archaikus, múzeumba való. Ez az evangélikusok számára nagyobb feladat, mint a római katolikusok vagy reformátusok számára. Aquinói Tamás filozófus, Kálvin János jogász is volt. Jellemző, hogy a marxista-keresztény párbeszédben Garaudy professzor velünk nem tudott mit kezdeni, és Weber professzor a reformátusokat tartja a társadalmi és gazdasági élet természetes reflektálóinak. Az evangélikusokat pedig szociális kérdésekben konzervatívnak tekintik, noha munka- és családetikánk, morálunk sokat jelent a mindenkori társadalom számára. Egyházunk nem vonul ki a világból szent exodusszal, de ebben a világban hiszi, hogy Urunk megőrzi népét (Jn 17,15). Speciális körülmények között kaptam kézhez a vitairatot, amely ugyan 2008 júliusában készült el, de én 2009. március 17-én hallottam róla, és másnap kaptam kezembe az iratot. Nehezíti helyzetünket, hogy már 2008 nyara óta nagyot változott környezetünk. Világválságról szólunk ma, a hazai politikában érezhető hatásáról is, gazdasági, de főleg bizalmi válságról, a bizalom hiányáról, sőt napjainkban kormányválságról is, zavaros parlamenti hangulatról. Egyikünk sem próféta, hogy láthatná a közeli és a tervezett jövőt. Akinek „látása van", figyelje meg Jézus szavát. O kortársait arra figyelmezteti: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök." (Jn 9,40-41) Karner professzor a hatvanas években gyakran emlegette ezt az igehelyet egyházvezetői körökben. Egyházunknak egyrészt a múlt romantikamentes értékelése és a jövő perspektívájának, trendjeinek, tendenciáinak fürkészése a feladata. Kettős a jézusi figyelmeztetés: határt szab a tervezőnek, hogy még ma elkérhetik lelkünket, mégis tervezni kell, mint a toronyépítőnek vagy a hadba indulónak. Korlátok és lehetőségek feszültsége ez. A vitairathoz is szerényen hozzátehetnénk: ha 2017-ig egyáltalán élünk... (To be or not to be - ez a valódi posztmodern kérdés.) A hadakozás, harc, háború paradigmája idegen tőlem, mert az egyház nem harctér. Az ecclesia militans eredetileg saját bűneinkkel szembeni harcot jelentett. Pál apostol is mortificatio suit végzett, amikor önmagát öklözte. Nem hirdetett harcot a judaizmus vagy a hellenizmus ellen, hanem mindkét gondolkodásnak és gyakorlatnak evangéliumot hirdetett. Ezek után megbecsülöm a vitairat kezdeményezését a keresztény felelősség jele-