Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

napvilágot látott kötet szerint a zolnai és nagyszalatnyai Matolay család tagjai két ízben kaptak nemességet I. Lipóttól. Először 1670. május 12-én Matolay György, akinek a leszármazottjai Zólyom és Gömör vármegyékben életek, s az utóbbi helyen, Csetneken földesúri joggal bírtak. Címerük a következő volt: „kékben zöld földön galamb csőrében három búzakalászt tart; sisakdísz: a galamb; takarók: kék-arany, vörös-ezüst". Másodjára említi a Dongó Gyárfás által részletesen feldolgozott 1692. évi adománylevelet, a címerlevél leírása pedig teljesen megegyezik a Dongó Gyárfás kiadásában olvasottakkal. A mellékelt leszármazási tábla viszont leginkább csak I. György Zemplénben megtelepedett utódaival foglalkozik részletesen, s amellett mindössze a nemességszerző ősöket (I. Jánost, fiait, valamint azok közvetlen leszármazottjait) említi meg. Érdekes ugyanakkor, hogy Matolay Pált már Kempelen is „Rákóczi kapitányának" írta! A leírtak alapján a szerző ugyancsak a zempléni Matolayakkal állhatott kapcsolatban, s bár nem zárható ki, hogy Matolai Etele is segített neki, abból, hogy a nemeslevél - általa felhasznált - eredetije a Budapesten élő Matolay László tulajdonából volt, arra következtethetünk, hogy ez utóbbi személy volt az adatszolgáltató, s feltehetően ő bocsátotta Kempelen rendelkezésére a családtörténeti jegyzeteket és a leszármazási táblát is,

6 amely utóbbi egyébként teljesen megegyezik a Dongó Gyárfás által közölt tábla vonatkozó részével. Itt még meg kell jegyeznünk, hogy a történetíró adatai szerint az 1754-1755. évi országos nemesi összeírás során Bars, Borsod és Hont vármegyékben egy-egy „Matulay" vezetéknevű nemest vettek jegyzékbe, akik valószínűleg az 1692. évi adományozottak utódai közül kerültek ki, Nógrádban pedig ugyanakkor „Matulya" András igazolta nemességét.

7 A Matolay Pál 1735 előtti életéről rendelkezésünkre álló forrásokban (1718-1732 között) a vezetéknév kizárólag csak Matula alakban fordul elő. Az 1735. évi felkelés idején írt magyar nyelvű jelentések, beszámolók ugyancsak a Matula alakot tartalmazzák, egyedül a kuruc vezér saját kezű búcsúlevelében található meg a jelen dolgozatunkban tudatosan használt, általunk is elfogadott Matolay („Matolaj") forma, ami azért is érdekes, mert a család zempléni ága által megőrzött kard 1705. évi feliratában még a Matulay alak fordul elő. A helytartótanács által 1735. július 21-én a vármegyékhez írt levélben, amely a felkelésben részt vett lakosok vagyonának az összeírását és az esetleges bűnjelek felkutatását parancsolja meg, „Matullay" szerepel, akárcsak Csongrád vármegye válaszában. Párhuzamként az 1729-1737 között Hódmezővásárhelyen élő Matolay Tamást hozzuk fel, akinek nevét az egykorú összeírások körülbelül fele-fele arányban Matulának vagy Matulaynak (Matulai) írják. A felkelés szakirodalma is a magyarok körében használt Matula alakot használja (Hadrovics, K. Papp stb.), kivétel Márki monográfiája, amelyben az eredeti névalakhoz közelebb álló Matulay szerepel. Még említést kell tennünk Maday Pál két kiadást is megért és igencsak plágiumgyanús munkájáról (ez utóbbi kizárólag csak Márki és Hadrovics eredményeiből táplálkozik), amelyben az ítélet levél általa szenzációs újdonságként felfedezett, de minden vármegyei anyagban és számos nagyobb, egyházi- és világi kéziratgyűjteményben is fellelhető korabeli példánya alapján eleve tévesnek tartja a Matulay forma használatát.

8 Az már más kérdés, hogy a szerző nem is látta a két kitűnő történész forrásait, a Békés Megyei Levéltár pedig Matula szerepéről szinte semmilyen érdemleges forrással nem