Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról

augusztusában Melius még azt a már nyilvávalóan csak taktikai jellegű nyilatkozatot is megkockáztatta, hogy a fejedelem egy Váradon tartott audiencián biztosította őt arról, hogy nem akarja elfogadni Biandrata eretnekségét, hanem az igazság megismerésére törekszik. Valójában persze megállapítható, hogy ezt a hitvitát Meliusék már egyáltalán nem akarták, a megjelenésre csak a fejedelmi parancs kényszerítette őket, s az előkészületek során csak annyit tudtak elérni, hogy enyhítsenek a számukra hátrányos feltételeken. 1569 őszétől kezdődően az is megfigyelhető, hogy lassanként összecsúszik a fejedelemi propaganda és az antitrinitárius hitterjesztés érvkészlete. Ennek hátterét igen látványosan példázza az a Dávid Ferenctől származó információ, hogy a váradi hitvita jegyzőkönyvét a nyomdába küldés előtt átnézte maga a fejedelem is. Dávid egyik 1571-ben megjelent munkájában ugyanis a következőt feleli arra a vádra, hogy meghamisították volna a nagyváradi disputa jegyzőkönyvét: „Csak üdő előtt a győzelmet ne énekeljétek, mert a ti kevélységteknek vége szégyen és szidalom leszen. De nyilván vagyon a disputáció kinyomtatván, mely felöl nem mondhatjátok, hogy hamisan nyomtathattuk volna, mer minek előtte a nyomtatáshoz kezdettünk volna a Felséges Fejedelem a mi kegyelmes Urunk meg akarta látni, és megolvasta az fő népeivel egynéhánnyal, és önnön kezével notálta az exemplárt, és hozzátött, ami őnéki eszébe jutott."

54 Az érvkészletben immár János Zsigmond hatalmát legitimáló mozzanattá válik, hogy toleráns uralkodóról van szó, akitől távol áll, hogy vallásuk miatt háborgassa alattvalóit. Sokatmondónak kell tartanunk, hogy az uralkodó ezt deklaráló szavait éppen a Dávid Ferenc gondozásában megjelent jegyzőkönyv őrizte meg: „Műtőiünk és a müeinktől tünektek semmi bántástok nem volt. Hogy kedig Melius Péternek a mü szónkat megmondották, hogy a mü birodalmunkban nem pápálkodik, és a ministereket az igaz vallásért ne kergesse, a könyveket meg ne égesse, senkit hittel az ő vallása mellé ne kötelezzen, ez az oka: mert a mü birodalmunkban, miképp arról ország végzése vagyon, mü azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit Istennek ajándéka, és a lelkiismeret semmire erőszakkal nem vitethetik. Ezokáért ha ez határban meg nem marad, szabadon a Tiszán túl mehet."

55 Az uralkodóhoz nyilvánvalóan legközelebb álló Dávid Ferenc is rendre ezt hangsúlyozza ez idő tájt megjelent munkáiban, s az unitárius kórusban egyedüli kivételként az a Heltai látja másképpen a fejedelem feladait, aki a legfrisebben lett unitáriussá. A Hátónak a keresztyén olvasóhoz intézett ajánlásában ő nem csupán a bálványozást tiltatná be az uralkodóval, hanem a fejedelmek feladatának tekinti azt is, hogy „az hamis tanítókat kedig megtiltsák és elkergessék, és az Isten káromlókat, kik az Istennek igéje ellen vetkőznek, megbüntössék".

56 Másfelől azonban ez az Erdélyből erősen kibeszélő és a magyarországiakat megszólító mű a pápa és az „az ő piléses darabanti" ellenében a kegyelmes fejedelmet mutatja fel a többször megszólított „atyámfiai magyarok" egyedüli mentsváraként, akit mindenkinél jobban megillet az igaz keresztyéni engedelmesség. Igen érdekes azt is megfigyelni, hogy Heltai tollán milyen erőteljes hangsúlyt kap a dinasztia apoteózisának a fentiekben először Meliusnál megtapasztalt mozzanata és egy korai nemzeti argumentáció. Az ajánlás Intés a magyarokhoz margináliával ellátott befejező része ket-