Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról
rinitáriusok nyílt fellépését követő első zsinatokon és vitákon 1566 első felében. Aligha lehet véletlen, hogy a neki ajánlott és az ő engedélyével megjelentetett művek programosan ennek az egységnek a kereséséről beszélnek. A Heidelbergi káté átdolgozásának hozzá intézett ajánlásában 37 azt olvassuk, hogy az eddigi viták sokak lelkiismeretét megbolygatták, és sokakban a kétkedés magvait ültették el, s éppen e bajok kiküszöbölése érdekében mertek arra vállalkozni az átdolgozok, hogy több ponton megváltoztassák a káté szövegét. Hasonló célt kívánt szolgálni A keresztyén egyességnek cikkelyei 38 című magyar nyelvű, már a címével is beszédes kiadvány, amelynek a címlapján az is szerepel, hogy „a felséges királynak akaratjából" látta meg a napvilágot. Fontos tehát leszögezni, hogy Biandrata elképzelésétől teljesen idegen volt mindenfajta bezárkózó tendencia, s ezért az 1560-as évek második felében tevékenységének egyik vezérelve az antitrinitarizmus másutt esetleg fellépő anabaptisztikus-spiritualisztikus kísérőjelenségeinek visszaszorítása volt. Ezt talán nem szükséges részletezni, hiszen Pirnát Antal tanulmánya alaposan feltárta. Érdemes felidézni ugyanakkor egy olyan mozzanatot, amelyet az említett nagy tudós csak egy olasz nyelvű dolgozatában bontott ki, s amely így el is kerülte a magyarországi kutatók figyelmét. Arról van szó, hogy Forgács Ferenc szerint Biandrata olasz nemzetiségű hitsorsosai - az ő megfogalmazásában szektájának tagjai - között zsoldosokat toborzott Velencében, hogy ezekkel töltse fel az uralkodó testőrségét, illetőleg ezek segítségével Szebent elfoglalva az egész országot a maga és az övéi uralma alá hajtsa. Az persze mindig is sejthető volt, hogy az egykori váradi püspök végletes elfogultsága állt e vádak mögött, ám csupán Pirnátnak a Veress Endre hagyatékában talált levelesanyagot megszólaltató tanulmánya után vált nyilvánvalóvá, hogy Forgách mennyire eltorzította a tényeket. Ebből kiderül, hogy Biandrata egy Pietro Grisoni nevű velencei ügynök segítségével már 1565 óta fogadott fel katonákat Velencében, s hogy 1565-66-ban Miksa fellépésére szüntették be az akciót, hiszen a császári propaganda nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy az erdélyi uralkodó megsegítésével a kereszténység ősellenségeinek nyújtanak támogatást. Nagyon fontos új adat azonban, hogy ez a Grisoni egy másik udvari orvost is felfogadott, Dionisio Avolót, aki 1566-ban érkezett a gyulafehérvári udvarba, s aki talán a politikai és valláspolitikai ügyeknek nem kis energiát szentelő Biandrata munkáját segítette. Az 1567 első feléből ránk maradt levelekből az is kiderül, hogy Velencén kívül Nápolyban is fontos ügynökség működött, s hogy a Miksával megkötendő béke reményében később nem katonákat, hanem bányászati szakembereket verbuváltak. Szempontunkból azonban most az a legfontosabb, hogy az egyik levélíró kifejezetten arról ír: az akciók lebonyolítását a vallás ügye nem nehezíti, azaz Biandrata hálózata annak ellenére is működött, hogy tagjai nem voltak egy valláson az orvossal. Tehát a levélíró szerint mindenkivel nagyon barátságos Biandrata nem föltétlenül antitrinitáriusokat szervezett be az erdélyi kalandba. A vállalkozás tartósságát egyébként az is bizonyítja, hogy az 1574-ben Erdélyen átutazó Pierre Lescalopier Abrudbányán bányafelügyelőként Fausti Quai és Giacomo Grisoni nevű férfiakkal találkozott, vagyis ez utóbbi nyilvánvalóan az említett Pietro Grisoninak lehetett valamilyen rokona. 39 Tehát a befolyásos orvos nem csupán az olasz heterodoxia tagjait szervezte be szerteágazó hálózatába, s vállalkozásában elsősorban gazdasági megfontolások vezették.
