Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról

Mivel ezek a törvények egyszerre beszélnek a teológusok és a politikusok nyelvén, talán nem jogosulatlan arra gondolni, hogy meghozatalukban szerepet játszottak az Apostoli hitvallás bizonyosságára építő reformáció győzelmében bízó hitújító prédikátorok is. Ám az országgyűlések aktái nem maradtak ránk, s így nem tudhatjuk, kinek lehetett meghatározó szerepe. Egyesek János Zsigmondot, mások Csáky Mihály kancellárt tekintették a kulcsfigurának. Megint mások a rendek kiemelkedő fontosságát hangsúlyozták, s arra is rámutattak, hogy bizonyára ők és nem a teológusok határozták meg a fejedelemség vallási intézményrendszerének alakulását. Jól ismert ugyanakkor, hogy az unitárius egyházban szinte mitikussá szublimálódott a romantikus festményen is megörökített epizód: Dávid Ferenc meghirdeti a vallásszabadságot a tordai országgyűlésen. Mivel a kérdésben nem tudunk állást foglalni, csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy minden teológiai meghatározottságuk ellenére e törvények nem adták át a terepet az uralkodó környezetében tevékenykedő prédikátorok vagy tanácsadók korlátozatlan hitterjesztő indulatának. Ez a kép nem kis mértékben néhány mozzanat szívósan tovább élő téves értelmezéséből alakult ki. Most szigorúan a törvényeknél maradva a következőt említjük meg. A fentebb idézetten kívül 1568 januárjában még a következő határozatot is elfogadták: „Azokhoz kik az igazságnak engedni nem akarnak ő felsége parancsolja, hogy György püspökkel superintendenssel az bibliából megvetélkedjenek és az igazságnak értelmire menjenek, kik, ha úgy is az meg értett igazságnak helyt nem adnának, eltávaztassanak, vagy oláh püspök, vagy papok, a vagy kalugerek lesznek, és mindenek csak az egy választott püspökhöz György superintendenshez, és az ő tőle választott papokhoz hallgassanak, akik pedig ezeket megháborittanák hitetlenségnek penájával büntetessenek."

35 Széles körben elterjedt

36 ennek a szövegnek az az értelmezése, hogy az erőszakos és korlátozhatatlan Biandrata még azt is elérte, hogy felhatalmazást kapjon az ortodox románok feletti felügyeletre, illetőleg arra, hogy ezeket nyilvánvalóan megalázó körülmények közötti vitákra kényszerítse. Valójában itt persze nem Biandrata Györgyről van szó, hanem a János Zsigmond által a román protestánsok élére kinevezett román nemzetiségű György püspökről, s az ő feladata lett a protestantizmus terjesztése a románok között. A fentiekben leírtak szerint a reformációhoz tehát nagyon lassan és megfontoltan közeledő János Zsigmondnak hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy csaknem teljes egészében protestánssá lett országában, különösen a kolozsvári püspökség fennhatósága alá tartozó területeken továbbra is roppant intenzív szellemi forrongás tapasztalható. A nyilvánvalóan Biandrata hatása alá került uralkodó immár valóban maga is bekapcsolódott az igaz vallás keresésébe. Ezt a bekapcsolódást nyugodtan elképzelhetjük még az egységet kereső régi alapokon, hiszen az olasz orvos Erasmusra is hivatkozó koncepciója nyíltan kimondta, hogy van megoldás a kilátástalannak tűnő teológiai viták kiküszöbölésére, hiszen a Bibliából logikai és filológiai eszközökkel nem bizonyítható dogmák kikapcsolásával létrehozható egy olyan konszenzus, amelynek alapján előbb a protestánsok, később pedig az egész kereszténység egysége is megteremthető. Jól kivehető, hogy az uralkodó ilyen elképzelés jegyében vett részt az antit-