Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról

protestantizmus alapüzenetének, az evangéliumi világosság felgerjédesének szól. Az erdélyi reformáció fontos sajátossága volt ugyanis, hogy különösen a magyarok lakta területeken az egyes protestáns felekezetek önálló intézményeinek kialakulása csak lassan ment végbe, s ennek egyszerre volt előidézője és folyománya, hogy a valláspolitikának a fejedelem közvetlen közelében tevékenykedő meghatározó személyiségei az egyetemes protestantizmus munkásaiként határozták meg magukat. A nemzetközi összefüggésekről az alábbiakban még szólunk, most csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ebben az egyetemes protestáns hangoltságban osztozott az uralkodó is, s az imént bírákhoz hasonlóan elsietettnek látszik az a főleg az unitárius egyházban megfigyelhető törekvés is, amely minél korábbra igyekszik datálni János Boigmond unitáriuooá váláoáti Erre a kérdésre még visszatérünk, most azonban inkább arra híjuk fel a figyelmet, hogy bármikor is történt az uralkodó csatlakozása az unitáriusokhoz, maga a valláspolitika a protestáns irány fölvételét követően érdemben már nem változott egészen János Zsigmond haláláig. Ha az 1566 és 1571 között meghozott törvényeket vizsgáljuk meg, azt találjuk, hogy ezek a törvények rendre az evangélium semmi és senki által nem korlátozott szabad prédikálásáról beszélnek. Minden esetben a szabad prédikáláshoz jutunk tehát el, s az 1568-as tordai törvény legfeljebb abban tér el a többitől, hogy egészen pontosan idézi azt a bibliai helyet, Róm 10,17-et (Ergo fides ex auditu, auditus autem per verbum Christi), ahonnan a teológiai indoklás származik: „Urunk ő felsége miképen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősiti, tudniillik hogy mindőn helyökön az prédikátorok az evangéliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig, senki kénszeritéssel ne kénszeritse, az ű lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nekie tetszik. Ezért penig senki a superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébi constitutiók szerént, és nem engedtetik ez senkinek, hogy senkit fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyegessön az tanításért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon."

33 E szöveg legközvetlenebb rokonait tehát azokban a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek elején született végzésekben találjuk meg, amelyek nem győzik hangsúlyozni a tiszta evangélium hirdetésének fontosságát. Közülük csak az 157l-es marosvásárhelyi végzésekben szerepel a vallás ügyének elsődlegességét megfogalmazó bevezetés („Miért hogy Urunk parancsolja, hogy előszer az Isten országát és annak igazságát keressük..."),

34 valójában azonban az ige prédikálásának és hallgatásának ügye egyértelműen összekapcsolja valamennyit. Nem szerepelt ez ilyen nyomatékkal és egynemű szóhasználattal a negyvenes-ötvenes évek törvényeiben, s eltűnik a hetvenes évek rendelkezéseiből is. A törvények tehát egytől egyig az evangélium diadaláról beszélnek, államérdek gyanánt sem szerepel más, mint egy protestáns ország megteremtése az ige folytonos prédikálása által. A reformált hit győzedelme azonosítódik tehát az állam érdekével, s ily módon politikai érdek lesz a bálványozások kitörlése minden nemzetségek közül.