Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról

nevezi, s világos ez az elfogultság abban is, hogy egyfelől a tiszta evangéliumot hirdető ministerekről beszél, másfelől pedig hosszan sorolja fel a régi világ nyilvánvalóan megvetett, a papoknak jövedelmet hozó szokásait. A későbbi fejlemények felől nézve ugyanakkor említésre méltó, hogy a törvény szövege még csak ezzel a szembeállítással ítélkezik a katolikusok felett, s ismét csak nagy szerepet kap a folytonosság, hiszen a régi szokásnak engedve marad életben valami, ami ugyanakkor egészen nyilvánvalóan hátrány a protestáns prédikátorokkal szemben. Az első, immár magában a szövegben is polemizáló protestáns törvény fél évvel később, 1566 márciusában Tordán fogalmazódott meg: „Végezetre, miért hogy az úr istennek jó voltából az evangéliumnak világosságát az ő felsége birodalmába mindenütt fölgerjesztötte, és kévánja, hogy az hamis tudomány és tévelygések az anya szent egyházból kitisztíttassanak, egyenlő akarattal végeztetőit, hogy afféle egyházi renden való személyek, kik az pápai tudományhoz és emberi szerzéshez ragaszkodtanak, és abból meg térni nem akarnak, az ő felsége birodalmából mindönnen kiigazíttassanak. Az váradi káptalannak őfelsége ez jövő vasárnapot hagyta, kik ha meg akarnak térni, házakban, szőlőjekben, marhájokban, jószágoktól elválva, kiket ő felsége magának akar tartani, békességvei megmaradhatnak, ha penig az Istennek igéjét nem akarják venni, személyekben, marhájokkal egyetemben valahová akarnak menni, szabadon elbocsáttassanak."

31 Ha tehát - mint Gromónál is olvashattuk - 1565-ben még nem nyúltak a váradi káptalanhoz, most a reformáló indulat azt is elérte, és tagjai közül csak azok maradhattak a helyükön, akik megtértek az új hitre. Ezt megelőzően az ország egészére vonatkozóan olvashatunk hasonló szellemű, a pápai tudományhoz és az emberi szerzéshez ragaszkodókat immár teljes nyíltsággal és a hitviták nyelvét idéző szóhasználattal elítélő törvényt, amely a megtérni nem akarókat kiutasítja az országból. Mindezt bizonyosan összefüggésbe lehet hozni az e hónapokban lezajlott politikai eseményekkel is: az országot protestánssá tenni akaró intézkedések tehát úgy váltak egyre keményebbekké, amint egyre világosabbá vált, hogy Miksával nem lehet hosszú távú megegyezésre jutni, sőt elkerülhetetlen lett a fegyverek használata is. Azt mondhatnánk tehát, hogy csaknem egy évtized elteltével most került sor Petrovics Péter hajdani koncepciójának felújítására, aki a Habsburgok uralta királyi Magyarország ellenében egy eltökélten protestáns országot akart megteremteni a keleti részeken. Az ő eltökéltségét idézheti emlékezetünkbe, hogy most is a „mindenönen kiigazíttassanak" parancsa fogalmazódik meg, s ha az ő idejében megfigyelt erőszakos akciókra most nem került sor, az részint azzal magyarázható, hogy az eltelt idő alatt a katolikusok és intézményeik szinte eltűntek az új politikai alakzat életéből, másrészt azzal, hogy több - részben későbbi, visszatekintő - forrás tanúsága szerint az országos szinten rendelkező törvények ellenére a Székelyföld katolikusnak megmaradt területein, továbbá néhány katolikus nemes birtokain kivétel gyanánt megmaradhattak a régi hit hívei és intézményei. Mivel más alkalommal

32 részletesen bemutattam, itt csak tézisszerű rövidséggel, ám annál nagyobb határozottsággal hangsúlyozom, hogy a vallási tekintetben is egymásra talált rendek és az uralkodó támogatása nem valamely konkrét felekezetnek, hanem a _