Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

A nagyszalatnai és zolnai Matolay család A Zolnán élő Zolnay, más néven Matula János („Zolnay alias Joannes Matula") mészáros feleségével, Sztankó Erzsébettel, négy fiával és azok családtagjaival, valamint unokatestvérükkel, Zolnay, más néven Matula Istvánnal („Zolnay alias Stephanus Matula") egyetemben 1692. július 9-én kapott nemességet I. Lipóttól. Az uralkodó idevonatkozó rendeletét Zólyom vármegye 1693. március 3-án hirdette ki. Ez időben már mind a négy Matula fiú családapa volt: 1. András, felesége: Garay Márta, három fiuk: János, András és Pál 2. János, felesége: Jankovy Dorottya, fiuk: Pál, leányaik: Dorottya és Katalin 3. Pál, felesége: Garay Erzsébet, fiuk: Márton, leányuk: Anna 4. György, felesége: Hanspatrl Zsuzsanna, leányuk: Zsuzsanna A címerrajz Dongó leírása szerint a következő volt: „Címerének vitézi paizsa egyenesen álló, égszínkék, amely paizsnak baloldali felső részén derengő felhő foglal helyet; a felhő közepéből emberi kar mérleget, a hallgatagságnak és igazságnak mérséklő jelvényét látszik tartani. - A paizs fölött Fortuna, a földi javak és az emberi ügyes-bajos dolgok szerencséjének istenasszonya áll, szárnyas, lebegő földgolyón, ruházata fügefalevél, kiterjesztett karjaival kedvező széltől magasra felduzzasztott vitorlát tart kecsesen ... s a szelek szárnyán mintha röpülni készülne." A fenti adománylevél még csak személyi nemességgel ruházta fel a családot, mivel birtokadományt s azzal járó nemesi előnevet csak évtizedekkel később kaptak. 1741-ben Matula János, aki Dongó szerint a nemességszerző I. Jánossal azonos, nádori adományként kapott részjószágot a Zólyom vármegyei Zolna és Nagyszalatna belterületén, két évre rá pedig ugyanő a Somogy vármegyei Hencse helységben kapott nemesi udvarházat. A „zolnai és nagyszalatnai", illetve „hencsei" előnevet tehát csak ezt követően használhatta. Most azonban térjünk vissza az 1692. évi adományozáshoz. A Dongó Gyárfás Géza által közölt leszármazási tábla, illetve - ugyancsak - Dongó számítása szerint a népes családnak, az unokatestvérrel együtt összesen tizenhárom tagja kapott nemességet; a szerző azonban csak Pál és György (!) egy-egy fiát sorolja fel, holott például ez utóbbinak az armális szerint csak leánya volt, a négy fiúnak pedig összesen kilenc (!) gyermeke szerepelt 1692-ben. (Dongó egyébként a baljós 13-as szám következményeként értékeli Matolay Pál tragikus sorsát.) A cikk szerzőjének pontatlanságát azonban lényegesen korrigálni tudjuk az armális eredeti, latin nyelvű kiadása, illetve annak mellékelt fordítása segítségével. Ezek alapján ugyanis egyértelmű, hogy a népes családnak, az unokatestvérrel együtt összesen húsz (!) tagja részesült az uralkodó kiváltságában. Itt Dongó további tévedését is érdemes körüljárnunk. Szerinte a nemességszerző családfő 1650 körül születhetett, és meglehetősen hosszú kort megélve 1743 után hunyt el. 1692-ben azonban már mind a négy fia házas és gyermekes ember volt, s így számításaink szerint az apának is legalább tíz évvel korábban kellett születnie, mint ahogyan azt Dongó kikövetkeztette. Sajnos a szerző nem jelöli meg, hogy a főszövegben, illetve a genealógiai táblán mely adatok származnak a családtól, de véleményünk szerint, számos bejegyzés a rendelkezésére bocsátott armálisok, nemességi tanúsítványok stb. alapján, Dongó következtetéseként került be a munkába.