Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - KICSI VALÉRIA: Keresztény közösségek Törökországban

volt-e az örmények kitelepítése, hiszen az nem pusztán a háborús övezetben élőket érintette, de az isztambuli örményeket is. Nincs konszenzus az áldozatok számáról sem - míg török részről 200 ezer körülire becsülik a kitelepítés emberveszteségét, addig az örmény történészek az áldozatok számát 600-800 ezerre teszik. A legérzékenyebb kérdés, hogy tudatos népirtás történt-e. Számos parlament (Európában és a tengerentúlon) törvényben mondta ki az igent. Tény, hogy az örmények lélekszáma drasztikusan csökkent, jelentős részben az elhalálozások miatt; de nagyon sokan voltak olyanok is, akik elmenekültek Törökországból (többségük a Szovjetunióba, Franciaországba és az Egyesült Államokba).

3 Törökország 1918 októberében kapitulált, de nem vette tudomásul azokat az elképzeléseket, melyek a világháborút lezárni hivatott sévres-i békeszerződésben (1920. augusztus) öltöttek testet, és hatalmas terület elvesztését jelentették volna. Egy karizmatikus fiatal tábornok, Musztafa Kemál pasa vezetésével Törökország katonai eszközökkel szerzett érvényt elemi érdekeinek. A függetlenségi háború 1922 őszén török győzelemmel ért véget, így a felek újból tárgyalóasztalhoz ültek Lausanne-ban, ahol aláírták a fentebb már említett megállapodást. Ennek értelmében nagyarányú lakosságcserére került sor, melynek alapját nem a nyelvi, hanem a vallási hovatartozás képezte. (Igaz, hogy a görög anyanyelv és az ortodox hit általában egybeesett, de pl. Karamániában éltek török anyanyelvű ortodoxok.) A nyugat-anatóliai ortodoxok megközelítően 900 ezer fő - Görögországba kerültek, helyükre onnan muszlimok érkeztek. Ugyancsak távoztak a Fekete-tenger partvidékén és a közép-anatóliai Karaman tartományban élő ortodoxok. A népességcsökkenés és a különböző migrációk miatt az anatóliai keresztény közösségek lélekszáma 1923-ra jelentősen csökkent. A becslések szerint 65 ezer örmény és 120 ezer görög maradt eredeti lakhelyén, így a háború előtti 80 százalékos muszlim népesség aránya 98 százalékra nőtt.

4 Az isztambuli görög közösség népességcsökkenése is igen nagymértékű volt: míg a lausanne-i békeszerződés idején Isztambulban és a közeli két szigeten (Gökceada és Bozcaada) a görög ortodox lakosság lélekszáma elérhette a százezret, 1974-ben már tízezer alá csúszott, napjainkban pedig néhány ezer főre becsülik. Ugyanennek az időszaknak volt egy furcsa közjátéka: az isztambuli görög ortodox egyház ellenpátriárkájának megválasztása 1922-ben. A kemálisták az Isztambul Fener városrészében székelő pátriárka (vélt) befolyásának csökkentése érdekében Kayseriben létrehozták a Török Ortodox Patriarchátust I. Eftim vezetése alatt. 1923 januárjában, az erőszakos lakosságcsere idején I. Eftim Isztambulba költözött, ám természetesen nem tudott a pátriárka riválisává válni, mindössze három templomra terjedt ki fennhatósága. I. Eftim halála után II. Eftim került a trónra, aki saját köztársasági néppárti képviselő öccsét - aki nagyon vallásosnak sem volt mondható - jelölte ki helyettesének. A Török Ortodox Patriarchátus gyakorlatilag életképtelennek bizonyult. Ugyanakkor jól illusztrálja Musztafa Kemál törekvését, mellyel a különböző vallási ügyeket állami ellenőrzés alatt akarta tartani.

5 Ez az állami ellenőrzés a lakosság többségét alkotó szunnita muszlimok esetében a Török Köztársaság kezdetei óta megvalósul. Már 1924-ben létrehozták a Diyanet isieri Baskanhgi-t, a Vallási Ügyek Elnökségét,

6 melynek feladata kifejezetten a napi vallásos