Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig
^*CMW** • II llllll«» II I I . I . II . . .1IMIIII hónapokban az új cimborák is sorban rács mögé kerültek. A sors meglepő fintorával állunk itt szemben, hiszen az egykori Békés vármegyei commissarius az örmény kereskedők fegyvereseként alig pár évvel korábban éppen azt a bandát üldözte, amelybe Kis és Pálffy is tartozott! Úgy véljük, hogy ez sem a véletlen műve, s Matolay feltehetően még korábban kapcsolatba lépett a két szegénylegényvezérrel. Útközben egymásután két örmény kereskedőt is megtámadtak, tőlük pénzt, ruhákat és fegyvereket vettek el. A Komlós felől érkező örménytől elvett ezüstzsinóros sötétkék dolmányt maga Matolay öltötte fel, akinek egy övet Kis Jankó is átengedett. A kis csapat Békésre tartott, ahol az időközben jelentősen megszaporodott felkelő sereg április 29-én, a köröstarcsai összecsapás után tábort ütött. Feltehetően Matolay indíttatására előbb betértek Csabára is, ahol Matolay felolvasta Péró kapitány levelét, és a források egybehangzó tanúsága szerint tíz, nagyobbrészt szlovák legényt sikerült is rábírnia a csatlakozásra. Matolay csabai tevékenységét négy - később elfogott - helyi felkelő vallomásából ismerjük, egy eddig nem hasznosított forrás viszont új és meglepő adattal egészíti ki az eseményeket. Szűcs György 60 éves öcsödi lakos későbbi vallomása szerint a felkelés kitörésének hírére rögtön elindult egy Molnár Mátyás nevű falubelijével együtt, hogy megvigyék a hírt Gyulára, Csabán azonban hét felkelő állta el az útjukat, és nem engedték tovább őket. A felkelők elmondták nekik, hogy most voltak a rácoknál, akik közéjük állnak. Szűcs az öcsödi Tót György és a szentandrási Kovács János nevű „szegény parasztembereket", valamint a „Pécskán lakozó Matula Pált", továbbá az ugyancsak szentandrási Bartha Istvánt ismerte fel közülük; az utóbbi kettő „szegény nemes ember" volt. A maradék hármat viszont nem ismerte, mivel azok rácok voltak! 33 Mindez azért fontos adalék, mert egyértelműen bizonyítja a fentebb írtakat. Ugyanakkor felettébb érdekes a három rácról szóló híradás. Márkinak és Hadrovicsnak a minden bizonnyal ugyanazon források alapján készült leírásából tudjuk, hogy Matolay valóban toborzott néhány rácot (Hadrovics szerint ötöt), de a követek sietsége miatt nem volt ideje megvárni, amíg azok felkészülnek. Egy másik helyen pedig Hadrovics írja, hogy az erdőhegyi csata idején a kurucok között rác puskások is voltak! Az általunk átnézett források erről hallgatnak, s bár nincs okunk kétségbe vonni Hadrovics - minden bizonnyal hiteles, korabeli adatok alapján papírra vetett - állítását, elképzelhetőnek tartjuk, hogy Matolayék között tényleg nem volt szerb, és csak a határőrök csatlakozását bizonyítandó állították három társukról, hogy azok nem magyarok. Mivel azokat a két öcsödi nem ismerte személyesen, elképzelhető, hogy a három állítólagos „rác" a Békés vármegyében kevésbé ismert Nagy Jánossal és a két szegénylegényvezérrel lehetett azonos. Itt elég csak az 1697. évi hegyaljai felkelésre utalnunk, amikor a török földön tartózkodó Thököly Imre segítségében bízó felkelők egy társukat török ruhába öltöztették. Ehhez még azt tennénk hozzá, hogy a Sebestyén kurucai közé vegyült berettyóújfalusi lakosok még tatárokat is látni véltek a felkelők között. Matolayék tehát a csabai toborzást követően érkeztek Békésre, ahonnan viszont addigra a fő tábor továbbindult Körösladány felé. Békésen Matolay ismét szózatot intézett az összesereglett néphez; ennek olyan hatása volt, hogy mintegy 40 (!) helybéli csatlakozott hozzá. A későbbi vallomásban szereplő 70-80 fő tehát valójában az ötven csabai és békési lakosból, illetve az útközben csatlakozott magányos felkelőkből
