Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - TOMPOS LILLA: Mecsetlámpa, madár, skorpió Oszmán-török szőnyegek... In memóriám Batári Ferenc. (iparművészeti Múzeum 2007. szeptember 18. - 2008. végéig)

már a 14. században eljutottak hozzánk. A 16-17. században egyre nagyobb számban kerültek az országba szőnyegek kereskedelem és vásárlás útján, hadizsákmányként vagy török rabok sarcaként. Közkedveltségüket nagyszámú inventárium, hozományjegyzék, sőt magánlevél bizonyítja. Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) számára közvetlenül Konstantinápolyból érkezett a drága áru. Gyulafehérvári palotájának 1629. évi összeírásában több mint 250 keleti szőnyeget lajstromoztak; de igen gazdag kollekcióval rendelkeztek főuraink is úgy Erdélyben, mint a Magyar Királyság területén. Forrásaink a főúri lakóhelyek termeiben, szobáiban a „házöltözet" részeként sorolják fel a szőnyegeket; ekkoriban nem a padlót, hanem az asztalt borították le velük. De a lakóterek díszítésén túl az emberi élet majd minden eseményénél megjelentek: esküvő alkalmával török szőnyegen állt a házasulandó ifjú pár, szőnyegen ravatalozták fel halottaikat is, sőt a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának egy festménye arról tanúskodik, hogy Nádasdy Ferenc kivégzése is egy török szőnyegen történt. A halálraítélt széke vörös alapú, hármas golyós mintázattal telehintett szőnyegen áll, mögötte látható - két kézzel felemelve pallosát - a sújtani készülő hóhér. Nem tudjuk felmérni, hogy a 16-17. században hány szőnyeg kerülhetett Magyarországra. Valószínű, hogy az Iparművészeti Múzeum közel kétszáz darabja - még ha a világ második legnagyobb gyűjteményét alkotják is - csupán halvány visszfénye az egykori pompának. Segítségével azonban képet alkothatunk magunknak a hajdan volt főúri rezidenciák tárgykultúrájáról, a készítők mesterségbeli tudásáról, a megrendelők és a vásárlók ízléséről, kvalitásérzékéről is. Az erdélyi szász városokban a 16. századtól kezdődően szép szokás vált általánossá. A polgárok - hódolatuk jeléül - szőnyeget ajándékoztak a fejedelemnek; de egyes szolgálatokat is jutalmaztak vele, vagy éppen nászajándékba adták. A megajándékozottak között kivételesen fontos helyet foglalnak el az erdélyi szász evangélikus gyülekezetek templomai, ahol a több évszázaddal ezelőtt bekerült műtárgyak - jószerével eredeti helyükön - ma is láthatók, színes, gazdag képet varázsolva az egyházi előírást követő, minden pompát mellőző miliőbe. Az újabb kutatási adatok szerint 379 darab szőnyeget őriznek ezek az egyházak, közülük Brassó, Nagyszeben, Segesvár, Szászsebes és Medgyes emelkedik ki jelentős gyűjteményével. A 2007/2008-as szőnyegkiállítás az Iparművészeti Múzeum szecessziós palotájának második emeletét foglalta el: a műkincseken kívül a segédtevékenységek számára kialakított tér is itt kapott helyet. Ez utóbbiban hívták fel a rendezők a látogató figyelmét a műtárgyakban rejlő - és talán kevesek számára ismert - technikai sajátosságokra. A nézők szemügyre vehették a finom gyapjúfonalak színezékeit: sáfrányt és kurkumát, amellyel sárgára, festőbuzért, amellyel vörösre, festő csüllenget, amellyel kékre festették egykor a finom fonalakat oly módon, hogy színeik a mai napig megtartották ragyogó élénkségüket, szép fényüket. A szőnyegcsomózás két alaptípusát modellezve az érdeklődő gyerekek és kísérőik akár maguk is elsajátíthatták e technikákat. Maga a kiállítás a kupola alatti centrális térben helyezkedett el. Tervezője remekül kihasználta a terem nyújtotta lehetőségeket: a falak mentén és egy belső körön, típusonként mutatva be a szőnyegeket. A kékeszöldre festett installáció színe jól illeszke-