Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Figyelő - TOMPOS LILLA: Mecsetlámpa, madár, skorpió Oszmán-török szőnyegek... In memóriám Batári Ferenc. (iparművészeti Múzeum 2007. szeptember 18. - 2008. végéig)
dett a textíliákéhoz, kiemelve a ragyogó sárgákat, vöröseket és kellemes hátteret adva a fehéreknek. A bejárattól balra Illésházy Gáspárné Thurzó Ilona 1648-as ravatalképe szépen példázta, miként vált a szőnyeg a temetési ceremónia részévé. Az elhunytat félrevont zöld függönyök elé helyezték, amelyek közt sematikus sötét háttér zárja le a látványt, egyúttal alkalmat adva az ismeretlen mesternek, hogy az asszony előkelő származását jelképező címert elhelyezze. Illésházy Gáspárné, a fél esztendővel korábban elhunyt férjét gyászoló asszony a magyar vállas öltözet rendkívül egyszerű, minden pompától mentes változatát viseli. Gyászban, az életnek ebben a fájdalmas szakaszában mindenfajta nemesfémtől megfosztották magukat az asszonyok is: nem viselték dús, aranycsipkés főkötőjüket, ékköves csillogó ékszereiket, hajtűiket, de még a fémkapcsokkal záródó vállat sem. Thurzó Ilona viseletének formája hagyományos: bő, kerek aljú szoknyából, az elején szalaggal összefűzött, ujjatlan, halcsonttal merevített vállból áll. Ez utóbbi négyszögletes dekoltázsa láttatja magasan záródó fehér ingét, dúsan redőződő, tölcséres kézelőben végződő, hosszú ingujját. Haját teljesen beborítja egyszerű, fehér vászonfőkötője. Egymásra tett kezeibe imakönyvet és csipkés szegélyű keszkenőt helyeztek. A halott asszonyt sarkaiban virágokkal kihímzett fekete párnára és vörös alapú, sárga és kék mintázatú, úgynevezett Lotto-szőnyegre fektették. Továbbindulva „erdélyi szőnyegek" sora ad pompás keretet egy aprólékos mintázatú, nagyméretű, úgynevezett nagy Usak-szőnyegnek. Az „erdélyi" elnevezés egy sajátos, ám több variációban fellelhető típust jelöl. Bár az egy imafülkés változata is előfordul, mégis jellemzőbb rá az a szőnyeg, amelynek mindkét végébe egy-egy imafülkét komponáltak. A fülke falát arabeszkek, rozetták, fogazott szélű levelek töltik ki, a csúcsívből mindkét irányból kétfülű vázák vagy mecsetlámpák „függnek". A belőlük kiáradó, palmettákkal, rozettákkal, levelekkel és bimbókkal megrakott ágak a tükör egész felületét behálózzák. A kettős imafülke egyértelműen bizonyítja, hogy a szőnyeg nem muszlim használatra készült. Az imaszőnyeg, rajta az íves, a mihrabot jelképező imafülkével a mohamedánok napközbeni imádkozására szolgál. Az „erdélyi szőnyegek" alapszínei legtöbbször a kékek és a vörösek, bár a sárga, sőt ritkábban fehér is előfordul. Fehér a tükre a múzeum tulajdonában lévő vörös rozettakoszorús szőnyegnek, melynek ellentétes színezésű változata több példányban is látható a kiállításon. Az utóbbi darabok egy másik típust képviselnek: tükrükben az imafülkék rombusz alakú szegélyét egymáshoz fűzött rozetták sorai követik. Az „erdélyi szőnyegeknek" nemcsak a tükörbeosztásuk és a tükörben látható motívumaik, hanem a bordűrjük is jellegzetes, a többi csoporttól eltérő rajzolatú. Hosszúkás, sokszögű kartusok, Batári Ferenc szóhasználatát követve „elnyúló csillagmedalionok" sorából komponálták azokat. A bejárat másik oldalán, édesanyja ravatalképével átellenben fia, Illésházy Gábor ravatalképét láthatjuk. Építészeti háttér elé helyezték azt a sárga arabeszkes, a festmény nagy felületét betöltő vörös szőnyeget, amelyen az elhunyt nyugszik. Illésházy Gábor Trencsén és Liptó vármegye főispánja volt, 1665-ban halt meg. Evangélikusként keresztelték, de halála előtt - számos arisztokrata kortársához hasonlóan - katolizált. Új hite ellenére ravatalképének megfogalmazása és kellékei, a szüleit megörökítő festményekhez hasonlóan, 17. századi protestáns hagyományokat őriznek. Ekkoriban az
