Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

mával egy László András nevű örmény ellen támasztott 89 forintnyi követeléséhez kérte az aradi parancsnok támogatását. Állítólag véletlenül futott össze Péró kapitánynyal, aki ismét szolgálatába fogadta, és még április 10-e táján pécskai kertjében beavatta terveibe, egyben feleskette II. Rákóczi Ferenc hűségére. Ugyanakkor ígéretet tett neki, hogy „lajdinánt"-tá, azaz hadnagyává fogja megtenni. Egyelőre azonban ismét csak íródeákként alkalmazta, és elsősorban a szentandrásiakkal folytatott levelezését intézte vele. Április 20-a táján több szentandrási ember érkezett Pécskára, nyomatékos kérésükre Péró Matolayval íratott számukra biztosító leveleket. Ezek egyikét magyar, a másikat pedig szerb nyelven íratta. A leveleket óvatosságból egy Száva nevű unokatestvére házában mondta tollba Matolaynak, s miután az visszaolvasta, ellátta pecsétjével. Ekkor már alig egy hét volt hátra a felkelés kitöréséig, s bár maga Péró kapitány a nyár beköszöntét tűzte ki a zászlóbontásra, előre nem várt események miatt az már április 27-én bekövetkezett Szentandráson és a szomszédos Mezőtúron.

31 Az addig eltelt meglehetősen rövid időszakot Matolay többek között a pécskai szerbek közötti toborzásra használta fel. Beavatott kurucként viszont már nem mutatkozott nyilvánosan a kapitány házában, hanem egy gyanús házban tartózkodott, ahol Márki forrása szerint „tolvajok szoktak menedéket keresni". Jura Gyomparát és Misko Berberin pécskai sebészt is megpróbálta rávenni a kurucságra, Sípos Mihályt pedig trombitásnak akarta felfogadni havi 6 forinttal, de Márki szerint eredménytelenül. Hadrovics viszont úgy tudja, hogy öt szerbet valóban sikerült megnyernie.

32 A kurucok kapitánya A felkelés végül április 27-én tört ki Szentandráson, miután a szomszédos Mezőtúron a helyi elöljáróság és Kozma Boldizsár Heves vármegyei szolgabíró több beavatott helybélit is elfogatott. Egyiküknek sikerült Szentandrásra menekülnie, ahol a szervezkedők éppen a legnagyobb gyűlésüket tartották. Miután terveik kitudódtak, a résztvevők az azonnali fegyverfogás mellett döntöttek. Miközben a többség felkészült, Bartha Istvánt és Kovács Jánost azonnal útnak indították követségbe Pécskára, hogy Péró készüljön fel a katonaságával, és minél előbb csatlakozzon hozzájuk. Útközben betértek a szentetornyai csárdába, ahol régi ismerősük, a szentandrási származású Szántó Mihály volt a csapláros. Őt is rávették, hogy csatlakozzon hozzájuk, majd együtt folytatták útjukat Pécska felé, Pérót azonban nem találták otthon. Márki szerint hajnalban maga Szilasi István, a szervezkedők egyik vezetője pattant lóra, és harmadmagával ő is Pécskára vágtatott. 28-án este érkeztek meg a Maros menti helységbe, de nekik sem volt nagyobb szerencséjük, mivel a kapitány Aradon tartózkodott, s leghamarább május 1-jére várták haza. A két történész megállapítása szerint Matolay is ekkor csatlakozott a követekhez. Saját kutatásaink alapján viszont úgy látjuk, hogy erre csak napokkal később került sor. Ugyanis másnap, április 29-én Köröstarcsánál már Szilasi vezette a szolnoki katonák elleni támadást, mely során saját kezűleg vágta le azok strázsamesterét egy közhuszárral együtt, Matolay viszont nem volt jelen az összecsapásnál. Ezt részben igazolják Hadrovics kutatásai is, mivel szerinte Szilasi követjárására