Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - HORVÁTH PÁL: Keresztény hit a modern világban (Helmut Richard Niebuhr: Krisztus és kultúra)

túlra, egy csak Isten felé forduló üdwalóság irányába, de közben Krisztus a világba is küldi híveit, nem is pusztán a földi valóságban való részvétel, hanem az azt alakító és formáló küldetés mandátumával. A krisztusi és a kulturális valóságban egyszerre élő ember, a hívő közösség, az egyház számára tehát alapvető feladat e kettősség kezelése és értelmezése, amelyre Niebuhr történeti tipológiája szerint régen is, ma pedig főképpen öt út, öt szellemi magatartás követése kínálkozik. A mű fő mondandója valójában ennek az öt attitűdnek, cselekvési és gondolkodási stratégiának a feltárása, bemutatása és értékelése, mint amelyek a világunkban keresztényként való létezés tipikus módjai, Krisztus világunkban való mai és holnapi jelenlétének vagy képviseletének valódi, teológiai és szociológiai szempontból is megragadható alternatívái. A Niebuhr által adott, a Krisztus és a kultúra viszonyát maghatározó gondolkodásmódok sorában az első a szeparációs vagy konfrontativ típus, amelynek hívei a kultúrát alapvetően rossznak, gyarlónak és istentelennek vélik, áthidalhatatlan ellentétet látnak az evangélium és a kultúra világa között, és a keresztény lét alapvető stratégiájának a világtól való elzárkózást tekintik. Ezt a magatartást a régiek sorából Niebuhr számára Tertullianus testesíti meg, az újabb időkben pedig Tolsztoj, az így vélekedők magatartásának és véleményének leírása pedig Troeltsch „szekta" fogalmára támaszkodik. Valójában ez a nézet él ma is a kereszténység kultúraellenes mozgalmaiban és azokban az újabban ismét életre támadó fundamentalizmusokban és fanatizmusokban, amelyek a kultúra, a tudomány, a civilizáció világát sommásan elutasítandónak, az evangéliumi útmutatással összegyeztethetetlennek tekintik, és radikális exkluzivizmusukkal a maguk kereszténységét sajátos ellenkultúraként igyekeznek felépíteni.

5 Az evangéliumi lét és a kulturális magatartás világában második alternatívaként Niebuhr azt a nézetet regisztrálja, amely a kultúra világába szervesült krisztusit tekinti meghatározónak. E nézet régi és mai hívei - Niebuhr szerint - egy morális tanító és kultúrateremtő Krisztusban, annak már-már pusztán erkölcsileg emelkedett civilizációvá párologtatásában látják evangélium és világ viszonyának megnyugtató alakulását, egy olyan moralizáló krisztológia világában, amelyet a liberális teológia vagy a kulturprotestantizmus és a posztszekuláris teológiák világa, kitüntetett módon pedig A. Ritschl elméletalkotása jelenít meg, és amelynek gondolkodásában a keresztény hit szerepét a morális evidenciák emelkedettsége veszi át, és maga Krisztus alakja is puszta kulturális identitássá és viselkedéssé párlódik. Ami ebben a nézetben maradandó, az a krisztusinak mint kulturális minimumnak és evidenciának a képviselete, egy szekularizált kultúra szekuláris kereszténységének jelenléte, a Krisztus és a kultúra közötti duális szembenállás tagadásának vagy megszüntetésének szándéka. Krisztus és a kultúra értelmezésének harmadik típusa a kultúra világát átható, ám azon felül is emelkedő, azt felülmúló Krisztus alakját tekinti a maga számára meghatározónak. E nézet lényege a krisztusi, az evangéliumi és a kulturális, a civilizatorikus valóság harmonikus és egységes szintézisben látásának gondolata, az a Niebuhr által főként Szent Tamásnak és a skolasztikus-neoskolasztikus szemléletnek tulajdonított, ma leginkább a katolikus teológián belül többségi véleménynek tekinthető látásmód, amely szerint kultúránkat minden esendősége ellenére az evangéliumi szellem alapozza meg és hatja át, és az a maga gyarlóságában is praeambulum Christi, a krisz-