Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

tői való függetlenséget, hogy Isten irányítására bízták volna magukat; ám 1649 után illúzióikat az új berendezkedés lerombolta, hiszen a forradalom hatására csupán az elnyomás formái változtak meg, maga az elnyomás maradt. Másrészt Peter Lake és David Como munkái a földalatti puritanizmus világát tárták fel: ez a sajátos illegalitás lehetővé tette, hogy a heterodoxia az ortodoxián belül is megjelenjen - egy kéziratokat csereberélő, magánbeszélgetéseket folytató, levelezési hálózatokat fenntartó és persze pletykáló hálózaton keresztül. Ez az alacsonyabb rétegeket is felölelő, az ortodox puritán eszméket familista és antinomiánus tételekkel keverő rendszer egy idő után önszabályozási képességét elvesztve egyre nyitottabb lett a még erőteljesebben heterodox eszmék felölelésére. így tehát a puritánusokat a konszenzus helyett legújabban ismét éppen a forradalmiság jellemzi, és Lake és Como munkáinak köszönhetően a történészek figyelme ismét a vallás, a közösségi politika és a radikalizmus közötti viszonyra irányult. Caricchio véleménye szerint a radikalizmus és az angol forradalom kutatása jelenleg keresztezi egymást, amennyiben az események vizsgálata többféle kontextus keretében zajlik. Az egyik irány a politikai: kétségtelen, hogy az 1640-es években a politikai egység Angliában megbomlott. Másrészt azonban továbbra is fontos a szélesebb tömegek részvételének, illetve a radikális eszmék terjedésének kérdése, valamint az angol vallásos irányok sokféleségének mint az események egyik fő mozgatórugójának a vizsgálata. Caricchio összegzésében arra a következtetésre jut, hogy a radikalizmus talán akkor érthető meg igazán, ha a vallás és a nyilvános viták metszéspontjában képzeljük el. Összegzés A fentiekben az angol radikalizmuskutatás legfőbb mai kérdéseit igyekeztem bemutatni - a sok részletkérdés taglalása után ideje most a főbb tanulságokat összefoglalni. A legfőbb meglátás talán az, hogy hiábavaló erőfeszítés pillanatképet készíteni az angol radikalizmus kutatásáról, minthogy a különböző irányzatok talán egyetlen megkérdőjelezhetetlen közös vonása a rohamos változékonyság, a megállíthatatlan dinamizmus. Ugyanakkor, bár egyes vádak szerint a kutatást továbbra is az egyoldalúsítási hajlam jellemzi - amely a királypártiakat, a torykat és az anglikánokat háttérbe szorítja, míg Miltont, Locke-ot, a disszentereket és a londoni radikálisokat továbbra is kiemelt figyelemben részesíti -, a konferencián elhangzott előadások tartalmi változatosságához mégsem férhet kétség. Voltak előadások, amelyek az Erzsébet kori vagy még korábbi radikalizmus kérdését vizsgálták, és szétfeszülni látszott a konferencia címében jelzett „kora újkor" időkorlát, hiszen számos előadás foglalkozott akár egészen kései tizennyolcadik századi jelenségekkel, szerzőkkel, tendenciákkal. A területi sokféleségről pedig részint az írországi-skóciai témák, részint a kontinensről érkező olasz, illetve magyar előadók gondoskodtak. A disszenter csoportokkal sem foglalkoztak (sokkal) többet, mint például a katolikusokkal, és a royalista oldal is több előadásban előkerült. Összességében tehát tematikai nyitottság és sokféleség jellemezte a konferenciát. Automatikusan felmerülhet a kérdés, hogy a fentiekben vázolt problémák és megközelítési módok hogyan és mennyire alkalmazhatók a magyar kutatásban. A konfe-