Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

rencián két kontinentális nemzet képviseltette magát, és a kifejezetten olasz témával érkező Stefano Villani az angol radikalizmus itáliai recepciójáról szólván arról számolt be, hogy ilyesmi nemigen létezett. A magyarok előadásai közül azokat a témákat övezte nagyobb figyelem, amelyeknek közvetlen angolszász vonatkozásuk volt: Pápai Csaba Sir Thomas Browne Religio Medici munkájáról szóló dolgozatát, Juhász Leventének a 17. századi, erdélyi származású, később egy kis csoporttal Amerikába települt német misztikusról, Johannes Kelpiusról közzétett eredményeit, illetve Keserű Gizella beszámolóját az angol radikalizmus magyar spiritualistákra kifejtett hatásáról. A kvékerséggel vádolt erdélyi szász Johann Bayer lübecki, majd brassói lázadását Font Zsuzsanna és Keserű Bálint elemezte; munkájuk azonban inkább csak érdeklődő elismerést tudott kiváltani, s nem követte termékeny vita: nyilván azért nem, mert a tanulmány a többinél erősebben kötődött a helyi viszonyokhoz s csak közvetve kapcsolódott az angliai témákhoz. Ez már csak azért is érdekes, mert a magyar kutatásban a „radikális" jelzőt ilyen kései eseményekre (Bayer az 1670-es években járt Lübeckben) nemigen szokás alkalmazni, hiszen nálunk az 1570-es évek erdélyi eszmei forrongására sokkal inkább illik, mint a későbbi eseményekre. Az 1640-1660 közötti időszakban Angliában egyfajta államberendezkedés megszűnt, és helyette, ha csak rövid időre is, kialakult egy másik. E forrongások közepette gyakran egymástól megkülönböztethetetlen radikális csoportok garmadája született meg. 1560 és 1579 között Erdélyben a furcsa politikai helyzetnek hála a radikális gondolkodók példátlan szabadságnak örvendtek - amely az unitarizmus és a szombatosság kialakulásához vezetett. Szembeötlő tehát, hogy mindkét kontextusban erős a kapcsolat politika és vallás között, s talán éppen valahol itt lehetne elkezdeni hasznosítani az angol kutatás tapasztalatait. Minden bizonnyal roppant érdekes eredményekkel szolgálna, ha a kérdést már régóta nagyfokú tudatossággal vizsgáló angol kutatás főbb szempontjait (a nagy narratívak helyett a helyi viszonyok vizsgálata; az erdélyi-magyarországi - a nyugat-európai eredményekhez mérten is kivételes alapossággal és korán feldolgozott - nyomtatott-kéziratos kultúra új szempontokat érvényesítő feldolgozása; az intézményrendszer szerepe; bizonyos hangsúlyeltolódások kiegyenlítése stb.) az itteni viszonyokra alkalmaznánk.

19 Ugyanakkor két okból is erős óvatosságra van szükség e munka során. Egyrészt a korabeli források elérhetőségében az angol és a magyar viszonyok között mutatkozó szakadék semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül, hiszen kétségtelen, hogy hasonló magyar szövegemlékek híján például az angol pamfletirodalommal kapcsolatos észrevételek átültetése hiábavaló vállalkozás lenne. Másrészt kevésbé gyakorlatias, ám korántsem kevésbé aggasztó aggály támadhat bennünk, amikor azt olvassuk, hogy Hessayon szerint a radikalizmus sokféleségének hátterében tulajdonképpen a történészi képzelet áll - és végigtekintve a konferencia számos, sokszor merőben eltérőnek tűnő „radikalizmusán" vagy éppen a Hessayon által bemutatott véleményeken, úgy érezzük, muszáj igazat adnunk neki. Márpedig ha ez a helyzet, ha valóban képzeletünk írja a történelmet, akkor tulajdonképpen mind azt csináljuk, amiért a marxista történetírókat kárhoztatták: folyamatosan hagyományt gyártunk, csak éppen mindig olyat, ami a mi