Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

végén, majd a 20. század elején már egyre szaporodtak azok a művek, amelyek az angliai forradalmat a kommunizmus szempontjából vizsgálták.

14 1895-ben egy Angliába száműzött német újságíró, Eduard Bernstein (1850-1932) írta meg az első teljes munkát Winstanley-ről és a diggerekről, majd tulajdonképpen az ő munkáját folytatta George Gooch (1873-1968), aki úgy vélte, hogy a király kivégzése szabadította fel az új vallási csoportokban felhalmozódott radikalizmust, Winstanley-t pedig az angol kommunisták vezetőjének tekintette - jelzésértékű, hogy könyvét a bolsevikok hatalomra jutása után oroszra is lefordították. Látható tehát, hogy bizonyos körökben a diggerek igen nagy elismerésre tettek szert - a ranterek megdicsőülése azonban ekkor még váratott magára. Milton hatalmas életrajzának írója, David Masson (1822-1907) például megvadult antinomiánusoknak tartotta őket, bár azt is kiemelte, hogy egyes könyvkereskedők kihasználhatták - akár találkozóikról szóló álbeszámolók készítésével is - az őrült csoport iránti érdeklődést. Említést kell még tenni a Dictionary of National Bibliography számára hihetetlen mennyiségű (778) életrajzot megíró unitárius lelkészről, Alexander Gordonról (1841-1931) is, aki kitartó munkásságával nagyban hozzájárult az államegyházon kívüli protestáns irányzatok megismeréséhez. A tizenkilencedik század végére tehát kétféle historiográfiai megközelítési mód alakult ki a radikalizmuskutatás területén: a burzsoá-liberális és a szocialista-marxista irányzat. Míg az előbbi a demokratikus és republikánus eszmék nyomait kereste az angol forradalomban, addig az utóbbi a „világi" osztályharcot hangsúlyozta - ám egyik irányzat sem tudta még a felekezetek történetét beépíteni a saját radikalizmuskoncepciójába. A huszadik századi kutatást sokáig e két eltérő felfogás uralta. Számos szerző úgy írt a levellerekről, mint az angol-amerikai politika és alkotmányosság megelőlegezőiről; Lilburne mint az első igazi demokrata jelent meg, míg a diggereket gyakran a proletárokkal azonosították.

15 Ezek a kutatók persze eléggé háttérbe szorították például a Winstanley korai műveiben tagadhatatlanul jelen lévő miszticizmust, s a vallásos motivációknak általában sem sok tér jutott. Fordulat 1941-ben történt, amikor az angol George Sabine kiadta Winstanley pamfletjeit, kivéve az első hármat, így - a marxista elvárások szellemében - a misztikus helyett a racionálisabb elveket hangsúlyozva. Amellett érvelt, hogy a tizenhetedik századi gondolkodó eszméit nem szabad a kontextusokból kiragadni, hanem egy lelki-szellemi Odüsszeia eredményének kell azokat tekinteni. Nem sokkal később olcsó kiadásban újból megjelentek a Winstanley-pamfletek. Ehhez az 1944-es kiadáshoz Christopher Hill írt előszót, ám félrevezető módon ismételten kimaradtak a misztikusabb beállítottságú írások. Az észak-amerikaiak részéről Winthrop Hudson bírálta kollégáit a „tizenhetedik századi marxista" koncepciójukért, és azzal sem értett egyet, hogy a digger szerző bonyolult szóhasználatát csupán teológiai álcaként kell felfogni. A ranterek továbbra sem örvendtek túl nagy népszerűségnek, szertelenségük miatt legföljebb alacsony származásukat és a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségüket említették meg. A második világháború idején kezdte munkásságát a témakör - minden kritika ellenére - máig legnagyobb hatású kutatója, Christopher Hill. A tíz hónapos tanulmányút keretében Moszkvát is megjárt, a kommunista párt aktív tagjaként működő Hill 1940-ben adta ki The English Revolution (Az angol forradalom) című művét, amelyben