Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

tanulmányban hosszas ismertetés található azokról a könyvgyűjtőkről, akiknél a fentieken kívül többek között a német misztikus Jakob Böhme (1575-1624), az önjelölt angol próféta, Theaurau John Tany (1608-1659) vagy éppen a William Blake-re is nagy hatással bíró svéd tudós-filozófus-misztikus Emánuel Swedenborg (1688-1772) művei is megtalálhatók voltak. Nem véletlenül kerül itt szóba ennyire hangsúlyosan a radikálisnak tartott írások birtoklása: az eddig feltáratlan könyvtári-levéltári források felkutatása és feldolgozása az angol radikalizmuskutatás egyik kiemelten kezelt mai feladata, ami különösen a radikális eszmék (egyik korból/kontextusból a másikba történő) átvitelével kapcsolatban kecsegtet merőben új eredményekkel. A tendencia ugyanakkor a már meglévő forrásokra is kiterjed, melyek új szempontú feldolgozására a legjobb példa éppen Hessayonnak a konferencián elhangzott dolgozata. Ebben a polgárháborús évek könyvégetéseinek számszerű elemzése alapján sejtetett a szerző némi hangsúlyeltolódást az események hagyományos felosztásához képest. A tizenkilencedik század elején elkezdtek megjelenni Lilburne és Winstanley korábban kiadatlan írásai. Ezeket szerencsésen kiegészítette William Godwin (1756-1836; angol újságíró, filozófus, regényíró) alapos munkája, a History of the Commonwealth of England (Az angol nemzetközösség története, 1824-1828), melyben bőven szó esik John Lilburne-ről, többnyire elmarasztalóan. A diggerekről még rosszabb véleménnyel volt Godwin, megemlítésre is csak a kor abszurditásának illusztrációjaként tartotta őket érdemesnek. Az unitárius/o/m Rutt (1760-1841) 1828-as munkájában (Diary of Thomas Burton - T. B. naplója) lelkesen szól a felelőtlen központi hatalmat megkérdőjelező, hazafias levellerekről, és abban sem biztos, hogy republikanizmusuk miatt nem lettek-e korábban igazságtalanul, hamisan ábrázolva. Körülbelül ugyanekkor írja Thomas Carlyle (1795-1881; skót esszéíró, szatirikus és történész) Lilburne-ről azt, hogy „a kálvinista sans-culotte-ok felszín alatti világának kapitánya". Ugyanott arra is felhívja a figyelmet, hogy a Lilburne-jelenség azzal fenyegetett: az öt pontból álló - többek között általános szavazati jogot és évenkénti parlamentet követelő - 1838-as A nép kartája (People's Charter) és a francia Emberi és polgári jogok nyilatkozata (1789) már a 17. század derekán manifesztálódik. A fenyegetésként kezelt levellerekkel szemben a diggereket meglehetősen lesajnálóan írja le Carlyle. Karl Marx (1813-1883) ugyan Winstanley-ről nem szól, viszont szó szerinti idézetet kíván az, amit a levellerekről ír: „A szocializmus és a kommunizmus nem Németországban alakult ki, hanem Angliában, Franciaországban és Észak-Amerikában. Az első igazán tevékeny kommunista párt megjelenése a középosztály forradalmának az idejére tehető. Anglia legkövetkezetesebb republikánusai, a levellerek vetették fel először ezeket a szociális kérdéseket."

13 Az alaposságáról híres és a puritán forradalom első történészének tekintett Samuel Rawson Gardiner (1829-1902) az 1850-es években látott neki óriási levéltári anyagra építő, sok kötetből álló történeti munkáinak. Az általa vázolt politikai fejlődési útvonal jól tükröződik abban, ahogy Lilburne-ről ír: kiemeli bátorságát, egyben az amerikai republikanizmus előfutárának és a legszélsőségesebb forradalmárnak tekinti. Míg Gardiner úgy tartotta, hogy a diggerek reformjai azért voltak sikertelenek, mert a „kommunizmusnak a tizenhetedik századi Angliában még nem volt gyökere", a 19. század