Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

Historiográfia A konferencia egyik főszervezője, Ariel Hessayon alapos tanulmányában gyakorlati példán mutatja be a radikalizmus fogalmának Burgess által is hangsúlyozott szituációfüggését.

8 Nagy ívű tanulmányában Hessayon azt vizsgálja, hogy a 18-21. század között - különféle szempontoknak megfelelően - hogyan lett kisajátítva az angol forradalom radikalizmusának a története. Tapasztalatai az alábbi megállapításra indítják: A radikalizmusról és az angol forradalomról szóló történeti munkákat fabrikáció eredményének tekinthetjük - a szónak mind „gyártás", mind „kitalálás" értelmében.

9 A dolgozatban három korabeli, általában radikálisnak nevezett csoport, a levellerek, a diggerek és a ranterek változó megítélése követhető nyomon, ám mielőtt ennek ismertetésére térnénk, célszerű néhány szót szólni magukról a csoportokról.

10 Míg Hessayon munkája a forradalom idején tevékenykedő alakokkal és irányzatokkal foglalkozik, Giovanni Tarantino a forradalom utáni időszakot vizsgálja, Mario Caricchio pedig elméletibb megközelítésből vizsgálja az angol forradalom radikalizmusát - ezért helyenként az ő kapcsolódó eredményeikről is beszámolok.

11 Talán mind közül - nálunk is - legismertebbek a levellerek, vagyis „egyenlősítők", akiknek esetében a vallásos és politikai indítékok elválasztása mindig is kérdéses volt. Leghíresebb képviselőik William Walwyn, John Lilburne és Richard Overton voltak. Vallási téren abból indultak ki, hogy mindenki fel tudja fedezni magának azt, ami az üdvösséghez kell, tagadták a vallási vezetők (tehát lényegében a teljes papság) szükségességét, akiket a Biblia olvasásának és értelmezésének monopolizálásával vádoltak. A vallásgyakorlással szemben kiemelték a jó cselekedet fontosságát, amelyre Isten imádásának egy formájaként tekintettek. (Gyakran hangoztatott jelmondatuk Lukács evangéliumából: „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.") Alapvető követelményként szóltak a vallásszabadságról. Másrészt azonban a jogalkotást is hasonló váddal illették, mint a papságot; szerintük a bírák ugyanolyan önigazoló érthetetlenségbe borították a törvényeket, mint a papok a Szentírást - ezért angol nyelvű, egyszerűsített, egykötetes törvénykönyv előállítását sürgették. 1646 és 1649 között aktívan részt vettek a politikai életben, kiáltványokat fogalmaztak meg, petíciókat nyújtottak be a parlamenthez, ám a vezető alakok bebörtönzése után Cromwell keményen lecsapott a levellereket támogató katonai csoportra, a „Bunbury lázadókra", és (legalábbis mint aktív politikai tényezőt) gyakorlatilag felszámolta a mozgalmat. A diggerek 1649 körüli megjelenésének hátterében szomorúan gyakorlati okok álltak. Az 1648-1650 közötti időszak a szegények számára különösen ínséges volt, az élelmiszer - ha egyáltalán kapni lehetett - elviselhetetlenül megdrágult. Nagyon sokan éhen haltak, országszerte lázadás fenyegetett. Ilyen körülmények között viszonylag könnyen követőkre találhatott egy olyan mozgalom, amely mindenekelőtt az Apostolok cselekedeteinek alábbi passzusára épített: „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt." (ApCsel 4,32) Gerrard Winstanley műveiben radikális társadalmi reformokat, teljes egyenlőséget és