Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

vagyonközösséget sürgetett, és a védtelenek, szegények védelmére kelt. A diggerek a később hol proto-kommunistának, hol primitív millenaristának bélyegzett elvek gyakorlati megvalósítását is megkísérelték: legfontosabb, Surrey vidékén működő csoportjuk ugyanis 1649 áprilisában jelképértékű akciót hajtott végre: a St. George Hill környékén megkezdte az egykor közös, később azonban kisajátított földek beültetését (innen jön a mozgalom neve is, míg ők a kevésbé elterjedt „igaz leveller" megjelölést alkalmazták magukra). Az elkerített földek visszaszerzését és a helyi tömegek csatlakozását akarták elérni, ám a részben bírósági, részben spontán ellenintézkedéseknek csak augusztusig tudtak ellenállni. Miután a helyi földbirtokosok kemény ellenállásába ütköztek, és elszigetelődtek (hiszen tanításaikat még a levellerek is túlságosan radikálisnak tartották), 1651 környékén a mozgalom lényegében teljesen megszűnt. E két csoporténál jóval nehezebb a ranterek besorolása, de még annál is kérdésesebb a megítélésük - sokakat megbotránkoztató szélsőséges elveik és megnyilvánulásaik miatt. A viták odáig fajultak, hogy/. C. Davis 1986-os, heves reakciókat kiváltó monográfiájában úgy állítja be őket, mint koherens mozgalomként pusztán a történészek képzeletében létező csoportot.

12 Bármit jelentsen is az, hogy ranter, tagadhatatlan, hogy a kifejezést nemcsak a történészek, hanem már a kortársak is gyakran használták, és a terminushoz szinte mindig társultak bizonyos tanítások/elvek, így például a zabolátlan antinomizmus, a panteizmus és a botrányosan nyílt és kicsapongó szabad szerelem. Szabadosnak tűnő ideológiájuk hátterében a Szentlélek feltételezett belső működése, egyfajta vallásos tökéletesség állt, amely a rantert felmentette a bűn és törvény alól, hiszen bármit tett is, azt valójában a belső lélek tette. A vallás külsőségeit elutasították, még a Biblia tekintélyét sem ismerték el: nem tartották Isten szavának. A mozgalom a levellerek háttérbe szorulásával, az 1650-es évek elején talált a legtöbb támogatóra, bár a tagok pontos számát nemigen lehet megbecsülni. Körülbelül 1654-ig lehet nyomon követni azt, amit ranterizmusnak neveznek, ekkor a mozgalmat elsöpörték a nagyobb politikai események. Hessayon áttekintése a tizennyolcadik századdal indul, és elsőként a mai nagy angol életrajzi lexikon (Dictionary of National Bibliography) előzményének számító Biographica Britannica (1747-1766) „Lilburne" szócikkét tárgyalja. Ebben Lilburne a levellerek hetvenkedő, demagóg vezetőjeként jelenik meg, míg nem sokkal később David Hume (1711-1776), a neves skót filozófus The History of England (1767) című munkájában a levellerek a republikanizmus felforgató nézeteit hirdető anarchistákként szerepelnek. Ezzel az ábrázolási hagyománnyal párhuzamosan azonban megjelenik a másik véglet is, igaz, kevésbé neves írók tollán. Joseph Tower (1737-1799) és Catherine Macaulay (1731-1791) munkái már mint az „általános érvényű szabadság becsületes pártfogóiról" szólnak a levellerekről, és a Towerre építő A Brief History of Nonconformity (Joseph Cornish, 1797) című, a vallási nonkonformizmus történetét áttekintő munkában Lilburne szintén úgy szerepel, mint aki az 1630-as években bátran szenvedett az anglikán egyház kemény kezű egységesítésére törekvő William Laud (1573-1645) érsek zsarnoki uralma alatt. A diggerek és a ranterek hasonló kétoldali kisajátítására a 18. században ugyan nincs példa, arra azonban a Hessayon által feldolgozott levéltári adatok nagyszerűen rávilágítanak, hogy írásaik sok kézben megfordultak ebben az időben. A